A VM tájékoztatása szerint a támogatásra december 16. reggel 8 órától a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2014. január 31-ig lehet pályázni. Az állattenyésztési technológiai fejlesztésére beszerzendő technológiák, gépek támogatására mintegy 35 milliárd forint, míg az élelmiszeripar-feldolgozás technológiai fejlesztésére legalább 25 milliárd forint áll rendelkezésre.
Mindkét célterület esetében a nagyértékű gépbeszerzésre legfeljebb 250 millió forint, a kisértékű gépekre 15 millió forint támogatást lehet igényelni. A rendelet teljes szövegét a Magyar Közlöny ez évi 207. számában olvashatják az érdeklődők – tartalmazza a VM közleménye.
December közepén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) is elindítja az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetését; a 4. gazdálkodási évre 12 902 gazdálkodó nyújtotta be a kifizetési kérelmét, több mint 55 milliárd forint összegre.