Sötét mód ikon
2026 június 08
Masszív maradhat a külker többlete

Masszív maradhat a külker többlete

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön kiadott első becslése alapján a külkereskedelmi termékforgalom 9,978 milliárd euró többlettel zárta a tavalyi évet a 2015-ös 8,595 milliárd euró után. A kivitel euróban 3,1, a behozatal 1,7 százalékkal nőtt és 93,274, illetve 83,295 milliárd euró volt. A decemberi 556 millió euró aktívum 82 millióval kisebb lett az egy évvel korábbinál, mert az import 9,9 százalékos növekedése, meghaladta az export 7,7 százalékos ütemét.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Maradhat a többlet

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, mivel az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, míg az európai konjunktúra mutatók is élénkülést jeleznek.

A tavalyi, majdnem 10 milliárdról ebben az évben 8,6-8,8 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűsíthetően magasabb átlagos olajárak miatt.

2018-ban pedig az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így az élénk belső kereslet ellenére sem várható a külkereskedelmi többlet további jelentős csökkenése.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Védi a forint árfolyamát is

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint is csökkenni fog a külkereskedelmi szufficit. Bizonytalanságot jelent az export szempontjából, hogy az európai konjunktúra továbbra is törékeny, valamint az is, hogy bizonyos autóipari kapacitások leállnak idén. Az importot jelentősen duzzaszthatja a felpörgő fogyasztás, illetve az erősödő beruházási aktivitás.

Annak ellenére, hogy csökkenhet, összességében idén is masszív maradhat a külkereskedelmi többlet, ami a forint árfolyamára nézve védelmet jelenthet turbulens piaci időszakokban, írta az Erste Bank vezető elemzője kommentárjában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.