Nem bánták meg a befektetést
Elégedett a 2007-ben megvásárolt Mol-pakettjével Omán, így ha felajánlanák, további részvények vételét is megfontolná – közölte a Világgazdasággal az Ománi Szultánság olaj- és gázügyi minisztere.
A lap hétfői számában megjelent interjúban Mohammed bin Hamad Al Rumhit kifejtette: az utóbbi csaknem tíz évben nagyon sok hasznot hozott Ománnak a Mol és nem csak pénzügyi értelemben, ezért szeretnék növelni az együttműködést a magyar céggel. Az olajkonszernhez fűződő kapcsolat erősítése segítené Omán törekvéseit, hogy fokozza jelenlétét a közép- és kelet-európai energetikai piacon – mondta a miniszter.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Emlékeztetett arra, hogy a Mol jelenleg is kutat Ománban. Egyben közölte: felajánlották a magyar olajkonszernnek, hogy vegyen részt a finomítói tevékenységben is.
Bebiztosították magukat a piacon
Több mint 27 millió euróért meghosszabbították a Magyar Telekom montenegrói leányvállalata, a Crnogorski Telekom A.D. Podgorica frekvenciahasználati jogosultságát több frekvencián és új blokkokat is vehetett a társaság – jelentette be a távközlési cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Crnogorski Telekom a frekvenciasávok használatára 15 évig vált jogosulttá. A frekvencia használati jogosultság meghosszabbításának ára 7,3 millió euró ( körülbelül 2,3 milliárd forint), az új frekvenciák használati jogosultságáért fizetett egyszeri díj 20,0 millió euró (körülbelül 6,2 milliárd forint). Az együttesen 27,3 millió eurós ( 8,5 milliárd forintos) egyszeri díjat 2016 augusztusában fizette ki a cég.
Adatok, melyekre érdemes figyelnünk
Most sem fogunk unatkozni, hiszen a statisztikai hivatal inflációs, ipari, kiskereskedelmi, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokat közöl a héten, amelyek befolyásolhatják a pénzpiacokat, a gazdasági tárca pedig az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatást.