Ez már nem az első alkalom
A Magyar Idők csütörtöki számában megjelent cikkben Kovács Zoltán elmondta: „a célok megvalósításának egyik fontos eleme, hogy eltöröljük azokat az illetékeket és díjakat, amelyek az állampolgárok és a vállalkozások nagy részét érintik.”
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Kovács Zoltán rámutatott: a törvényhozás az év elején számos költséget szüntetett meg vagy csökkentett, most érkezett el az állami rezsicsökkentésnek nevezett program második fázisa. A tárca kedden törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, mely összesen húsz hatósági eljárás illetékét, díját szüntetné meg.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A magánszemélyek és a cégek is jól járnak
Tizenöt esetben a magánszemélyek terhe csökkenne. A jövőben például ingyenesen juthatna bárki anyakönyvi kivonathoz, emellett adott esetben az ingatlanok tulajdoni lapjának nem hiteles másolatáért sem kellene fizetni, s a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítványt is költségmenetesen szerezhetnék be az érintettek.
A vállalkozások anyagi helyzetét segítené, hogy bizonyos cégbejegyzések és az egyéni vállalkozók nyilvántartása alapján kiállított hatósági bizonyítvány költségét eltörölnék. Az újabb díjmentesség 2017 márciusában lépne életbe.
Konzultáltak előtte
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat nem találomra választotta ki a megszűnésre ítélt tételeket, nyáron ugyanis társadalmi konzultációt tartottak. Kovács Zoltán kiemelte: a jövő évi változtatásokkal a családok nagyjából négyszázmillió forintot spórolnának meg, a vállalkozások pedig 1,2 milliárd forintos megtakarításhoz juthatnak.
A tavaly megszavazott és idén január óta élő díjeltörlések eközben nagyjából tízmilliárd forintot hagynak idén a magánszemélyeknél, 2,5 milliárdot pedig a vállalkozóknál. Ezek szerint két év alatt az állami rezsicsökkentés 14 milliárd forinttal segítheti a családok és a hazai gazdasági szereplők boldogulását.