
Marad a helyén a Magyar Telekom vezérigazgatója
A tájékoztatás szerint a mostani döntés értelmében Christopher Mattheisen 2019. május 31-ig tölti be a pozíciót.
A Magyar Telekom a mai nap folyamán korábban bejelentette azt is, hogy az igazgatóság részvényenként 15 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek, azok után, hogy az elmúlt két évben egyáltalán nem fizettek osztalékot.
A közlemény szerint a Magyar Telekom április 12-én tartja közgyűlését, osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2016. május 13-án értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2016. május 25.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
A cég papírjai az elmúlt időszakban napon nagyot mentek a tőzsdén. Pénteken az emelkedő csatornában haladva, kiugró forgalommal át tudta ütni a 400-as értéket, hétfőn már 410 fölé jutott, tegnap pedig már karnyújtásnyira került a 417-es akadály is.
A cég várhatóan szerdán tőzsdezárás után teszi közzé 2015 negyedik negyedévi gyorsjelentését.