Sötét mód ikon
2026 július 24
Már nincs sok idejük a kgfb-váltóknak

Már nincs sok idejük a kgfb-váltóknak

A szerződésüket felmondóknak tudniuk kell azt, hogy az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.

A biztositás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást. A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást – mondta Sebestyén László vezérigazgató.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatott.

Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztositás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál. Új elem az idei kampányban, hogy az autósok – látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt – akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.