Sötét mód ikon
2026 június 09
Már nem mínuszos a Klik

Már nem mínuszos a Klik

Intézményi szintű költségvetés

Az államtitkár – a közoktatás helyzetéről ellenzéki kezdeményezésre megtartott vitanapon – közölte, január 1-jétől ugyanezt a működést várják el az új rendszertől.

Megjegyezte, a költségvetés tervezése iskolai szinten történik, ebből számítják ki a teljes állami intézményfenntartó éves költségvetését, és iskolai szinten november végéig elkészülnek a költségvetések.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Emlékeztetett: a Klik-et az a kritika érte, hogy túl centralizált, túl nagy és túl messze van a döntéshozatal helyétől. Szerinte az iskolák szempontjából mindenképpen jobb megoldás lesz, hogy január elsejétől létrejönnek a tankerületi központok, így az iskolaigazgató és a tankerületi központ vezetője között nem lesz köztes szint, az igazgatók valóban az iskola vezetői tudnak lenni.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a következő időszakban két új testület jöhet létre: a Köznevelés-politikai Érdekegyeztető Tanács, amely a miniszter tanácsadó szervezeteként a Köznevelési Kerekasztal által leképezett funkciókat tartalmazza, valamint a tankerületi központi tanács, amelynek keretei között a közösség is beleszólhat az iskola ügyeibe.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A három alappillér

Az államtitkár az iskolarendszer előtt álló kihívásokról szólva elmondta: a ma iskolába járó gyerekek kétharmada nagy valószínűség szerint olyan munkakörben fog dolgozni, ami még ma nem létezik, így egy bizonytalan, nem ismert jövőre vonatkozóan kell olyan oktatási rendszert kialakítani, amiből kikerülve a tanulók boldogulni tudnak. Szerinte ezért azt kell az iskolában elérni, hogy a gyerekek megértsék és elfogadják, hogy meg tudnak tanulni különböző dolgokat, és ezt életük során bármikor meg tudják tenni, vagyis a tanulási folyamat nem ér véget az iskolával.

Palkovics László egy eredményes oktatási rendszer három legfontosabb elemének a jó képességű tanárt, a tanárok módszertani felkészültségét és a méltányos oktatást tartotta, ugyanakkor elismerte, hogy az Oktatási Hivatal kompetenciamérése szerint jelenleg „erőteljes szakadék” van a főváros és a nagyvárosi iskolák, illetve többi iskola között, vagyis a tudáshoz való hozzáférés nem ugyanolyan az iskolákban.

Jelezte: a nemzeti alaptanterv (nat) koncepciójának kialakítása jelenleg is folyik, ebben foglalkoznak a módszertannal, a méltányos és egyénre szabott oktatással, a 9 osztályos általános iskola kérdésével és az iskolaidő hosszával is. Az a cél, hogy 2019 szeptemberétől már az új nat szerint kezdődjön meg az oktatás, felmenő rendszerben – mondta.

Rugalmasabb tanmenet

Az államtitkár beszámolt a Köznevelési Kerekasztal témáiról és az iskolák által megfogalmazott kritikákról is, és ezek alapján az elmúlt időszak változásai között említette, hogy a gyerekek terhelésének csökkentése érdekében rugalmas tanmenetajánlásokat hoztak létre, valamint az első két osztályban lehetőséget adtak a 30 perces tanórákra.

Hozzátette: átalakult a szakképzési rendszer is, megjelentek a szakgimnáziumi kerettantervek, benne a természettudományos tantárgy. Ezzel kapcsolatban elismerte: valóban elég gyorsan történt a tantárgy megjelenítése, de úgy tűnik, a tanárok ezt tudják kezelni. Elmondta: mivel több kritika érte a tanfelügyeleti rendszert is, ezért ezt egyszerűbbé tették és ritkább lett intézményi önértékelés is.

Palkovics László beszámolt a pedagógusok béremeléséről és az oktatási munkát segítők fizetésének rendezéséről, valamint fontosnak nevezte a pedagógusok továbbképzésének egyetemi alapra helyezését és azt, hogy a továbbképzés ne kerüljön pénzbe se a tanárnak, se a tankerületnek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.