Lesz még egy kör
A tárca hangsúlyozta: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú embernek elérhető lesz a régióban július 20-án reggel, az érdeklődők reggel 8 és 9 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. A meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett hűtőgép- és fagyasztócsere pályázat július 4-én indult az észak-alföldi régióban, majd a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban folytatódott. A nagy érdeklődést mutatja, hogy az Észak-Alföldön a reggel 8-kor megnyílt pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket.
Máshol is hasonló volt az érdeklődés
A Dél-Alföldön az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, Észak-Magyarországon pedig 9 óráig. Az ütemterv szerint a dél-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 19-e, a közép-dunántúli régióban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a. A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
A pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.