13 százalékos növekedés
„Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon a piaci trendekhez hasonlóan, 10-13 százalékkal gyarapodott az elmúlt egy év során, 169 milliárd forintról 195 milliárd forintra. Sokkal érdekesebb az egy főre eső átlagos vagyon alakulása. A piacon szinte egyedül nálunk emelkedett a taglétszám, és az egy főre eső vagyon is mintegy 13 százalékkal, 895 000 forintra növekedett a tavalyi év azonos időszakához képest.” -mondta el Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Egyre kevesebben hisznek a nyugdíjcsodában
Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár az év eleji Cafeteria-nyilatkoztatási időszakot sikerrel zárta, az év első öt hónapjában több mint 5,3 milliárd forintnyi befizetés érkezett a pénztártagoktól és munkáltatóiktól, ez több mint 250 millió forinttal több, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Folytatódott a korábbi években tapasztalt trend is, a befizetéseken belül egyre nagyobb az egyéni befizetések aránya. Jelenleg 45 százalékra csökkent a munkáltatói hozzájárulások aránya az összes befizetésen belül.
„Úgy látjuk, hogy egyre kevesebben bíznak a nyugdíjcsodában, hiszen nemcsak az egy főre eső megtakarítások összege, az átlagos befizetések nagysága, hanem a tavalyi év után a taglétszámunk is emelkedett.”
„Egyre többen gondolnak arra, hogy a boldog nyugdíjas évekért nekik is tenniük kell, és a megtakarítási formák közül az egyik legbiztonságosabb, legkönnyebben kezelhető a nyugdíjpénztári megtakarítás.” – mondta Nagy Csaba az eredmények és trendek kapcsán.
Még mindig keveseknek van csak megtakarítása
Boldog Nyugdíjas kampány Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár a pozitív tendenciák ellenére továbbra is fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a jelenlegi társadalmi trendek alapján, ha olyan nyugdíjas éveket szeretnének maguknak, amilyet ma elképzelnek, saját maguknak is nem nagy összegű, rendszeres megtakarítással ezt elérhetik. Az OTP Öngondoskodási Indexe alapján a lakosságnak mindössze 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár elindította a Boldog Nyugdíjas Kampányt, melynek segítségével arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mind pénzügyileg, mind egészségügyileg gondoskodnunk kell saját magunkról!