Együttműködnek a hatóságokkal
A tárgyalások az után kezdődtek a Telekommal és a Telenorral, hogy a hatóság május végén, illetve június elején eljárást indított, mert több ponton felmerült az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok megsértése a két mobilszolgáltató július 1-jétől bevezetni kívánt szerződésmódosítási ajánlatának közlési módjával, valamint a szerződésmódosítás tervezett lebonyolításával kapcsolatban.
A jogszabályok a hagyományos hatósági eszközök alkalmazása mellett biztosítják az NMHH számára annak a lehetőségét is, hogy az ügyeket a szolgáltatók önkéntes vállalásain alapuló hatósági szerződés útján rendezze, ha ezáltal a közérdek, és különösen az előfizetők jogainak védelme jobban biztosítható.

A hatósági szerződés előnye, hogy a felek megegyezésén alapul, így elkerülhetőek a hosszadalmas fellebbezések és bírósági eljárások, ugyanakkor a szerződés teljesítése a szolgáltatón ugyanúgy számon kérhető, mintha az ügyben határozat született volna. A két szolgáltató konstruktívan együttműködik a hatósággal, ezért az NMHH bízik abban, hogy a sok százezer előfizetőt érintő szerződésmódosítások esetében is hamarosan sor kerülhet az ügyek ilyen módon történő lezárására.
Az előfizetők a legfontosabbak
Az NMHH az egyeztetések során arra törekszik, hogy az eljárások az előfizetők érdekeinek leginkább megfelelő, legkedvezőbb módon záruljanak le, és a szolgáltatók olyan kötelezettségeket vállaljanak, amelyek garantálják a konkrét és hatékony jogvédelmet az érintett előfizetők számára a hatályos jogszabályoknak megfelelően.
Ugyanakkor az egyeztetések részleteiről a hatóság jelenleg nem adhat tájékoztatást, mert ezzel a megállapodás sikerét veszélyeztetné. A szolgáltatók önkéntes vállalásaiknak megfelelően már meg is tették az első lépéseket az előfizetők korrekt tájékoztatása érdekében, erről előzetesen a hatóságot is értesítették.
Az NMHH ennek kapcsán felhívja a figyelmet, hogy kétoldalú szerződésmódosítás esetén az előfizetőknek lehetőségük van a szolgáltató ajánlatának elutasítására, de ehhez nyilatkozniuk kell a tájékoztatásban szereplő határidő végéig.