2023 szeptember 22

Már lemondtak az olajról

Sok mindentől eshet el az ország

Dmitrij Medvegyev erről pénteken beszélt egy gazdasági fórumon a Fekete-tenger melletti Szocsiban. Az orosz befektetői környezet sok kívánnivalót hagy maga után – fogalmazott a miniszterelnök. Hacsak nem kerül sor drasztikus változtatásra, befektetésektől, bevételi forrásoktól és szellemi potenciáltól esik el az ország, valamint lassulni fog a gazdasági növekedés is – tette hozzá.

Az Oroszország által kivetett élelmiszer-behozatali tilalomról szólva elmondta, hogy az importot már részben sikerült kiváltani célzott beruházási projektekkel. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lenne ajánlatos teljes mértékben megtiltani az importot, mivel az felfűtené az inflációt és gyengítené a versenyt a belső piacon.

Jövőre sem várnak nagy változást

Alekszej Uljukajev szerint az idei átlagár 53 dollár lesz hordónként, jövőre 50 dollár, 2017-ben 55 dollár. A szakminiszter szerint komoly hosszú távú hatások gyengítik a kőolaj árát. Ezek közül a legfontosabb a globális gazdaság növekedésének a lassulása, különösen a fejlődő országokban, amelyekre a kőolaj világkeresletének egy jelentős része esik. Az orosz miniszter szerint „hosszú időn át marad a valamivel 50 dollár fölötti olajár”.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Eközben a Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajipari cég vezetője szerint a jelenlegi szint körül alakul a jövő év első negyedében a kőolaj ára. Vagit Alekperov szerint a januárral kezdődő három hónapban a kőolaj ára 45 és 50 dollár között ingadozik majd.

Pénteken, röviddel 17 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 47 dolláron állt, egy dollárral maradt el a csütörtöki záróértékhez képest.