Kezdődnek a viták
Az előzetes napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn az Európa napjára történő emlékezéssel kezdődik, majd az ilyenkor megszokott interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.
Kedden a madarak és fák napjáról emlékezik meg a Ház, a szavazásokat követően pedig a párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről kezdődhet vita az államfő felszólalásával.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
A tervek szerint szintén a második ülésnapon tartják az alaptörvény hatodik módosításának általános vitáját, a kormánypártok javaslatukban új különleges jogrend bevezetését javasolják terrorveszélyhelyzet esetére.
A költségvetés kerül terítékre
Szerdán és csütörtökön folytathatják le a jövő évi büdzsé általános vitáját, a képviselőknek 30 órájuk van értékelni a kormány indítványát.
Pénteken a 2017-es költségvetéshez kapcsolódó adóváltoztatásokról tárgyal a parlament, amely pünkösd miatt kedden folytatja ülésének második hetét.
A Ház ekkor veheti napirendjére azt a kormányzati indítványt, amely blokkolhatóvá tenné a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjait. Az ülés május 18-án, szerdán, a két éve életbe lépett polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításának vitájával ér véget.