Atlanta például nem kifejezetten turistacélpont az Amerikai Egyesült Államokban, s még azt sem mondhatjuk, hogy gazdasági szempontból New York, vagy éppen Chicago nyomába érne. Ami viszont a repülőterét illeti, övé az első hely. Világviszonylatban itt fordul meg a legtöbb utas. Atlantát méltán nevezik úgy, hogy ez Amerika kapuja a légi forgalom szempontjából. Kiemelkedő szerepe van a belföldi repülés szempontjából is, hiszen itt csatlakoznak a nemzetközi forgalomhoz nagy számban az országon belüli járatok. Számszerűen ez annyit tesz, hogy évente 94,43 millió utas fordul meg a város repülőterén.
Hatalmas területen fekszik a pekingi repülőtér
A dobogó második helyét a kínai főváros, Peking repülőtere tudhatja a magáénak. Impozáns az építmény, méltán vívta ki magának a világ legnagyobbjának a címét. A hármas terminálja ugyanis 1,3 millió négyzetkilométeren fekszik, az elképzelése a híres sztár építész, Norman Foster nevéhez fűződik. Bár Peking nem a legnépesebb kínai város, a repülőtér forgalma jelentős, ami persze nem annyira meglepő a másfél milliárd lélekszámú országban. Az utasok száma évente 83,71 milliót tesz ki.

Második Erzsébet nyitotta meg 2008-ban a Londoni Heathrow repülőtéren az ötös terminált. A terveket nem kisebb személyiség, mint Richard Rogers jegyezte, akinek a nevéhez fűződik a többi között a párizsi Pompidou központ, a londoni Lloyd’s központ és az ugyancsak a brit fővárosban lévő Millennium Dome építészeti koncepciója. A London-Heathrow repülőtéren megforduló utasok száma elérte az évi 72,37 milliót.
Beelőzött a tokiói Haneda Airport
A negyedik helyet a tokiói Haneda repülőtér szerezte meg, amely hosszú ideig konkurált a nem messze működő Narita Airport-tal. 2004-ben azonban megnyitották a Haneda-n a második terminált, s ezzel biztosította az első helyét Japánban – évi 68,91 millió utassal – a Haneda repülőtér. A lista ötödik helyén a Chicago-i O’Hare nemzetközi repülőtér áll. Az elmúlt évben 66,7 millió utast fogadott, ám jelenleg bővítik. A 2015 végére befejeződő több mint nyolcmilliárd dolláros költségű átépítés után 68,91 millió utast lesznek majd képesek fogadni.

A hatodik helyet csaknem a Chicago-hoz hasonló, 66,67 milliós forgalommal a Los Angeles-i repülőtér szerezte meg. Ettől csak kicsit marad el a hetedik helyezett, a Dubai Nemzetközi Repülőtér. Ennek a légikikötőnek már a múltban is fontos szerepe volt Kelet és Nyugat között. Ez az adottsága az elmúlt esztendőkben folyamatosan erősödött. Ez is hozzájárult a mára évi 66,43 millióra növekedett utasforgalmához.
Légikikötők hatvanmilliós forgalom felett
Az utasforgalmi listán 62,5 milliós évi forgalommal a francia fővárosi Charles de Gaulle repülőtér tartózkodik, amely egyharmadnyi párizsnyi területen, 3.200 hektáron fekszik. A kilencedik helyezett az USA-beli Denver 60,47 millió, a tízedik Dzsakarta-i repülőtér 60,14 millió évi utast tudhat magáénak. Az adatok a légikikötők ACI (Airports Council International) elnevezésű szövetségének 2013-at összefoglaló adatbázisából származnak.