2024 május 29

Magyarországon nincs országos érdekegyeztetés

„A kormány megszüntette az országos érdekegyeztetést, ami társadalmi felelőtlenség” – mondta a szakszervezeti vezető a Hátrány a munkavállalóknál – előny a munkáltatóknál címmel tartott tájékoztatón. Borsik János olyan protokolláris találkozónak minősítette a miniszterelnök és a LIGA Szakszervezet vezetőjének keddi egyeztetését, amelyet „a kormányzati propaganda túlértékelt, de érdemi változást nem hozott a munkavállalók számára”.

Az Autonómok elnöke szerint a július elsejétől hatályos új Munka törvénykönyve jó a kormánynak, jó a munkáltatóknak, de nagyon rossz a munkavállalóknak. Az új szabályozás csökkenti a kereseteket, a bér jellegű számítások alapjául nem az átlagkeresetet, hanem – a mindig alacsonyabb – távolléti díjat vezeti be, és „rászabadítja a polgári jogot a munkajog világára”, így kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat – mondta. Példaként említette, hogy a szabadság kiadásánál nem egyenlő felek kötnek megállapodást.

Borsik János szólt arról is, hogy Magyarországon fokozatosan csökken a bérek vásárlóértéke, a magas – előrejelzések szerint 6 százalékos – éves infláció csökkenti a munkabérek és a nyugdíjak reálértékét. Az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a kormány megtörte a társadalmi szolidaritást. Az „igazságtalan és aránytalan” 16 százalékos egykulcsos szja a nagyobb keresetűeknek kedvez, de a munkavállalók 84 százaléka rosszul járt vele – elemezte a szakszervezeti vezető. A kormány munkavédelmi akciótervét – kérdésre válaszolva – „kényszerű, kései, forrásában bizonytalan”, bár szándékában jó lépésnek nevezte Borsik János, ami szerinte új munkahelyeket nem fog létrehozni.