Sötét mód ikon
2026 július 23
Magyarország ebben is élen jár

Magyarország ebben is élen jár

Kovács Pál, a tárca energiaügyért felelős államtitkára szerint a magyar kormány és az IEA közötti NfMegyüttműködés szempontjából jelentős, hogy az ügynökség kiadványát készítői Közép-Európában egyedül Magyarországon mutatják be külön rendezvény keretében.

„Ez annak köszönhető, hogy a 2010-es kormányváltással újat tudtunk hozni a szakterületre, a nemzetközi folyamatokra megfelelő válaszokat adó, megalapozott és a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodó energiapolitikát fogalmaztunk meg” – idézi az NFM közleménye az államtitkárt.

Magyarország már bizonyított

Európa versenyképessége a regionális piac-összekapcsolások eredményességén múlik. Az államtitkár szerint Magyarország a másnapi villamosenergia-piacok összekapcsolásával már bizonyította, hogy a régiós árak közti különbségek sikeresen mérsékelhetők.

A visegrádi négyek a magyar elnökség alatt folytatják a régió földgázpiaci integrációjának megvalósítását az infrastrukturális fejlesztések előmozdításával, az észak-déli összeköttetések megépítésével és a szabályozások összehangolásával.

A megújuló energiaforrásokra kell fektetni a hangsújt

A közlemény szerint Kovács Pál megjegyezte, a folyamatosan emelkedő globális szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére épülő energiapolitika kialakításában technológia-semleges megközelítés szükséges, amelyben a megújuló energiaforrásokkal azonos feltételek mellett helyet kap az atomenergia is. Hangsúlyozta, hogy mindkét technológia jó eszköz az energiaimport csökkentésére, hozzájárul a környezet minőségének javulásához és a hazai munkahelyteremtés révén serkenteni a gazdasági növekedést.

Az IEA minden évben elkészíti az energiaiparra vonatkozó globális előrejelzéseit tartalmazó World Energy Outlook című kiadványt. A korábbi éveknek megfelelően az NFM az idén is teret adott a kötet részletesebb ismertetésének – olvasható a tárca közleményében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.