Sötét mód ikon
2026 június 09
Magyarázza a jegybank az inflációs adatokat

Magyarázza a jegybank az inflációs adatokat

Az MNB felidézte, hogy az előző havihoz képest az éves infláció és a maginfláció is 0,1 százalékponttal nőtt. Az éves index a fogyasztói árak 0,4 százalékos csökkenését mutatta a szeptemberi 0,5 százalékkal szemben, a maginfláció 1,4-ről 1,5 százalékosra nőtt. Az infláció havi változását több termékcsoport árindexének ellentétes irányú mozgása okozta, hangsúlyozta az MNB.

Az MNB által vizsgált mindhárom inflációs alapmutató a fogyasztói árindex 0,1 százalékpontnyi növekedésénél nagyobb emelkedést mutatott. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció 0,2 százalékponttal 1,4 százalékra, a keresletérzékeny termékek inflációja 0,3 százalékponttal 1,7 százalékra, míg a ritkán változó árú termékek inflációja 0,5 százalékponttal 2,1 százalékosra ugrott, ami csaknem két éve a legmagasabb szintje.

Elemzők véleménye

Nincs még defláció Magyarországon, az egyszeri tételek nélkül számított maginfláció pozitív, így korai deflációs veszélyről beszélni. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő.

Az MNB elemzése szerint az iparcikkek árai alig változtak tavaly októberhez képest, egyaránt visszafogott volt mind a tartós, mind a nem tartós iparcikkek inflációja.

A piaci szolgáltatások ára havi összevetésben 0,6 százalékkal nőtt, ami az elmúlt években mértnél magasabb áremelkedés, állapította meg az MNB. A szolgáltatások inflációjának alakulását érdemben emelte az úgynevezett máshová fel nem sorolt szolgáltatások áremelkedése, de ettől eltekintve a szolgáltatások széles körében változatlanul mérsékelt áremelkedés volt.

A feldolgozott élelmiszerek szezonálisan igazított árszintje csökkent az előző hónaphoz képest, amit főként a tej és tejtermékek árindexének mérséklődése okozott – állapította meg az MNB.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.