Sötét mód ikon
2026 július 24
Magyar szoftvercég a kiemelkedő cégek rangsorában

Magyar szoftvercég a kiemelkedő cégek rangsorában

A 120 alkalmazottat foglalkoztató, 22 éves múlttal rendelkező, kolozsvári magyar vállalkozók által működtetett erdélyi cég közölte: a rangsor összeállításakor a brit gazdasági lap a 2015-2018 közötti időszakban elért éves árbevétel átlagos növekedését vette figyelembe. A cég közlése szerint 2015-ben 1,1 millió euró volt az árbevételük, ami 2018-ban 3,3 millió euróra, tavaly pedig 4,9 millió euróra nőtt. Romániából 11 cég szerepel a listán, ebből hat az információtechnológiai ágazatban tevékenykedik.

A Softech az ötödik leggyorsabban fejlődő ezek közül, a Financial Times listáján a 845. helyen áll. A Softech ugyanakkor az egyedüli kolozsvári IT-cég és az egyedüli magyar tulajdonosi hátterű cég Romániából, amely bekerült a rangsorba – írja a kolozsvári lap. Szélyes Levente, a kolozsvári cég tulajdonos-vezérigazgatója a lapnak elmondta: meggyőződése, hogy a mentorprogramjuknak köszönhető ez a siker, hiszen az elmúlt években számos tehetséges fiatal egyetemistának nyújtottak egyetemi oktatást kiegészítő képzést, illetve munkalehetőséget.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.