Sötét mód ikon
2026 június 09
Magyar-szerb jégkárelhárító rendszer

Magyar-szerb jégkárelhárító rendszer

Bányai Gábor elmondta: a projekt előkészítésére közel 100 ezer euró európai uniós támogatást nyert korábban a Szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet, a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetsége, valamint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat. Az önerővel együtt 116 ezer eurót meghaladó forrásból elkészült a becslések szerint mintegy másfél milliárd forintba kerülő beruházás megvalósíthatósági tanulmánya, amely igazolja, hogy a szerb rakétatechnológiát alkalmazó rendszer hatékonyan védené meg Bács-Kiskun és Csongrád megyét, valamint a Vajdaság északi részét a jégesők által évről évre okozott milliárdos károktól. Az elnök jelezte: reményei szerint a fejlesztés a szükséges kormányzati intézkedéseket és egy újabb uniós támogatás elnyerését követően jövőre elkezdődhet, és 2015-re be is fejeződhet.

A projekt keretében Magyarországon mintegy 258, az Észak-Vajdaságban további 15 kilövőállomást létesítenének. A rendszer lényege, hogy az állomásokról indított rakétákkal egészségre ártalmatlan ezüst-jodidot juttatnak a jégképződésre hajlamos felhőrétegek GPS koordinátákkal meghatározott részére. A védekezésnek köszönhetően az akár tojás méretű jégszemek helyett legfeljebb borsónyi, kásás jég hull az oltalom alatt álló területre. Bacskulin István, a Vajdasági Magyar Gazdák Szövetségének elnöke kifejtette: a „Hailnet” projekt végrehajtása mindkét ország számára össztársadalmi érdek. A kiépítendő rendszer a Vajdaság területén 130-140 ezer hektár megóvását tenné lehetővé – tette hozzá.

Branko Jovanovic, a szerb belügyminisztérium képviseletében hangsúlyozta: Szerbia több mint négy évtizede fejleszti a világ élvonalába tartozó, jelenleg 70 százalékot meghaladó hatékonyságú, az egész ország légterét lefedő jégkárelhárító rakétarendszerét. Hozzátette: ez a közös projekt példát mutathat a további szerb-magyar gazdasági együttműködésnek is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.