Sötét mód ikon
2026 június 08
Ma újra ringbe szállnak a görögök

Ma újra ringbe szállnak a görögök

Talán ma már lehet megállapodás

A megbeszélések csütörtökön 13 órakor folytatódnak, mindössze pár órával azt megelőzően, hogy az Európai Unió állam-, illetve kormányfői megkezdik csúcstalálkozójukat. Egy neve mellőzését kérő forrás úgy nyilatkozott, hogy a tagállami vezetők nem fognak Görögországról tárgyalni, a sikeres megállapodást szeretnék üdvözölni.

A szerdai pénzügyminiszteri tanácskozásról távozva Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke közölte, hogy az egyeztetések a reformintézkedésekről az éjszaka folyamán is folytatódnak. Finn kollégája, Alexander Stubb arról beszélt, hogy nem tartja időpocsékolásnak a tanácskozást, s abban bízik, hogy csütörtökre konkrét javaslatról tárgyalhatnak. A pénzügyminiszterek összesen hét órán keresztül tárgyaltak Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel.

Nem tud fizetni Athén

Ciprasz a tárgyalások előtt nyilatkozva bírálta országa külföldi hitelezőit. Görögország a második mentőcsomag utolsó részleteként 7,2 milliárd eurót hívhatna még le, de idestova négy hónapja nem tud megállapodni hitelezőivel, hogy ezért cserébe milyen reformintézkedéseket hajlandó meghozni. A jövő héten Athén több mint másfél milliárd eurót kell törlesszen a Nemzetközi Valutaalapnak, de mára világossá vált, hogy erre nincs pénze.

Az euróövezet pénzügyminiszterei immár egy héten belül harmadszor ülnek össze, hogy megpróbálják tető alá hozni a megállapodást. Hétfőn a közös pénzt használó országok állam- illetve kormányfői is megvitatták a helyzetet, de a csúcstalálkozó végeredménye gyakorlatilag az lett, hogy szakértői szinten kell megállapodni a részletekről, és az Eurócsoportban kell kidolgozni a végső kompromisszumot.

Ciprasz nem enged

A hét elejére kidolgozott görög javaslatcsomagot még óvatos optimizmus fogadta Brüsszelben, a hitelezők jó tárgyalási alapnak nevezték, az első komoly javaslatnak, mióta a megszorításokat mereven elutasító Alekszisz Ciprasz radikális baloldali többségű kormánya hivatalba lépett. Ennek ellenére szerdán kiszivárgott a sajtóba az a javaslat is, amelyben a hitelezők sok helyen pirossal jelölték, milyen módosításokat tartanak még szükségesnek, mennyivel jelentősebb vagy milyen más intézkedéseket szeretnének. Ezt a görög kormány közlemény útján nevezte elfogadhatatlannak.

Ciprasz már szerda reggel óta Brüsszelben tárgyal az országnak nyújtott hiteleket koordináló és ellenőrző intézmények vezetőivel, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság, Christine Lagarde-dal, az IMF és Mario Draghival, az Európai Központi Bank részéről. Az elmúlt hetekben a legélesebb nézeteltérések akörül alakultak ki, hogy Athén mire mekkora forgalmi adót vessen ki a költségvetés bevételeinek biztosítására, valamint hogyan és mennyivel faragja le a nyugdíjkiadásokat. A szerdai javaslatban is ezeken a területeken hajtották végre a legtöbb módosítást a hitelezők.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.