Csökkenést várnak az elemzők
A Dow Jones hírügynökség az IG Markets elemzőit idézve a londoni FTSE-100 indexre 6785 pontos nyitást helyezett kilátásba, 5 ponttal az előző napi zárás alatt. A frankfurti DAX index az előrejelzés szerint 11 033 ponton, 31 ponttal az előző zárás alatt, a párizsi CAC-40 index pedig 4845 ponton, 12 ponttal a hétfői zárás alatt kezdhet.
A Reuters hírügynökségnek tőzsdei szakérők az FTSE-100 indexre 6-8 pont, 0,1 százalék, a DAX indexre 30-36 pont, 0,3 százalék, a CAC-40 indexre 11-14 pont, 0,3 százalék esést jeleztek előre nyitásra. Hétfőn veszteséggel zártak az indexek, a londoni 0,21 százalékkal 6790 pontra, a frankfurti 1,18 százalékkal 11 064 pontra, a párizsi 1,28 százalékkal 4857 pontra csökkent.
Ma is a görögökre figyelnek
A befektetői hangulatot kedden is a görög adósságtörlesztés körül folyó huzavona fejleményei befolyásolják majd elsősorban. Piacbefolyásoló erejű makrogazdasági adatok közül az Eurostat első negyedéves euróövezeti GDP-növekedésre vonatkozó második becslése érdemel említést. Az adatok piaci várakozások szerint az euróövezeti gazdasági teljesítmény fokozatos javulását támasztják alá.
Negatív volt az egész világ tegnap
Gyengüléssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói a befektetők Görögország miatti bizonytalansága és az amerikai jegybank várható kamatemelése miatt.
Csökkentek az árfolyamok a vezető európai értéktőzsdéken hétfőn, mert egyre jobban aggasztja a befektetőket a Görögország körüli bizonytalanság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,28 pontos, 2,17 százalékos csökkenéssel, 21 842,67 ponton zárt hétfőn.