Még több befektető érkezhet
Amennyiben a Rosztyeh felügyelőbizottsága is rábólint a vállalatvezetés javaslatára, akkor a magánbefektetői részesedés 75 százalék mínusz egy részvényre nőhet. Az ügylet után a Rosztyeh 25 százalék, plusz egy részvény blokkoló kisebbségi tulajdonhányaddal rendelkezik majd a Kalasnyikov cégben. Az orosz fegyvergyártónak felül kellett vizsgálnia marketingpolitikáját, mert érzékenyen érintették az Oroszország-ellenes nyugati szankciók.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A szigorító intézkedések előtt a cég sport- és vadászlőfegyvereinek 70 százaléka az európai és az amerikai piacra került. A Kalasnyikov vezetősége úgy döntött, hogy az orosz fogyasztókra hangolódnak át, és hagyományos termékei mellett megkezdte a szabadidős viselet, a sportruházat és az emléktárgyak gyártását, valamint márkaüzletek nyitását Oroszországban. A Kalasnyikov tavaly decemberben jelentette be, hogy 2019-ben beindul egyik kézilőfegyver típusának és a hozzá szükséges lőszerek gyártása Venezuelában.
Fegyver a reptéren
Megnyitotta kapuit a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtéren a Kalasnyikov konszern szuvenírboltja, ahol egyebek között lőfegyverek makettjait és Kalasnyikov márkájú ruházati cikkeket vásárolhatnak az utazók – jelentette pénteken a The Moscow Times angol nyelvű hírportál.