15 perces
Harmadik napja emelkedik meredeken az OTP árfolyama, minden nappal egyre növekvő forgalom mellett. A 7400 fölé történt visszatérés után tegnap a 7500-7525-ös szintet is sikerült némi huza-vona után megugrani, majd a napi maximumon zárni 7549-nél. Ez mindenképpen pozitív, ahogy a három egymást követő emelkedő nap is, de azért a 15 perces grafikonon érdemes észrevenni az MACD és az árfolyam negatív divergenciáját, ami azért a momentum ellen szól, illetve az RSI sem fog tudni a túlvett szint határához tapadva közlekedni sokáig. Kis korrekció tehát beleférne a folytatásban, a tegnap áttört 7500-as szint visszatesztjét is jelentheti ez. Ha az itt található támasz már tartani tud, akkor számíthatunk tovább emelkedésre 7550 fölé is, az éves csúcs 7600 fölött található. Összességében azonban az elmúlt napokban növekvő vételi erő és töretlen momentum jellemezte az árfolyamot, aminek még lehet folytatása, ha tartanak az új keletű támaszok.
Támasz: 7500
Ellenállás: 7550

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Harmadik napja emelkedik a bankpapír árfolyama, lassan, de biztosan növekvő forgalom mellett. A 7600-as szinttel mindeddig hiába próbálkozott, nem sikerült szignifikánsan leküzdeni. A pozitív momentum kibontakozni látszik az indikátoroknál, ma akár kitörési kísérletet is tehet az árfolyam a lokális csúcsok alól. A 7400-as szint tovább is vízválasztó lehet a papír számára, fölötte az említett ellenállási szint maradhat nyomás alatt, míg alatta a támaszok kerülhetnek veszélybe. 7400-hoz közeledik az 50 napos mozgóátlag és az emelkedő trendvonal is, melyeknek a letörése szintén negatív jelzés lenne, így tovább nőhet a szint jelentősége a folytatásban.
Támasz: 7400
Ellenállás: 7550-7600

Heti
Mérsékelt gyengüléssel zárta a hetet az OTP árfolyama, így 7400 közelében tudta magát tartani. Huzamosabb ideig nem távolodott el az elmúlt hetekben sem ettől a szinttől az árfolyam, de a meggyőző kitörés mégsem jön össze hosszú hetek óta. Forgalom nélkül nem is lesz könnyű hátrahagyni ezt a meghatározó szintet a folytatásban sem. Egyelőre még pozitív hosszú távú képet mutat a grafikon, az eladói nyomás hamar semlegesítésre kerül. Ha megérkezne a vételi erő a folytatásban, akkor szignifikánsan leküzdhető lehetne a 7400-as zóna, és jelentős tér nyílhat meg az emelkedés előtt.
