Sötét mód ikon
2026 július 23
Lesznek, akik megússzák az online pénztárgépet használatát

Lesznek, akik megússzák az online pénztárgépet használatát

Az újság minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy ettől az évtől sem kötelező az online kasszák bevezetése a hivatalosan regisztráltak alapján közel háromezer, a bejelentés nélkül működőkkel együtt pedig becslések szerint 5-6 ezer fős piacon. Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke a lapnak elmondta, hogy a döntés óriási segítséget jelenthet a legkisebb vállalkozásoknak, és azoknak a családoknak, amelyeknek a megélhetés lehetőségét adja a falusi turizmusban való részvétel.

Az új típusú kasszarendszer kiépítése a jellemzően szezonálisan működtetett falusi vendéglátásban a százezer forintos gépek beszerzésén túl további beruházást igényelne, hiszen vannak olyan települések, ahol a technikai feltételek sem adottak a folyamatos internetes kapcsolathoz. A vidéki magánszállásadók között ráadásul több száz kézműves termelő, s az otthon megtermelt termékeket vendégasztalnál értékesítő őstermelő is van, akiknek így nem érné meg folytatni tevékenységüket – írja a Magyar Idők.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.