A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,58 százalék, a frankfurti DAX index 0,77 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,54 százalék emelkedést mutatott. A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,57 százalék, az EuroStoxx50 pedig 0,53 százalék emelkedéssel kezdett hétfőn.
Erre figyelnek a piacok
Hétfőn az Európai Bizottság márciusi euróövezeti gazdasági és fogyasztói hangulatindexei, valamint a német statisztikai hivatal márciusi németországi inflációról kiadott előzetes adatai befolyásolhatják a részvényárfolyamok alakulását Európában.
Pénteken az indexek vegyesen zártak, a londoni FTSE-100 0,58 százalékkal, 6855 pontra gyengült, a frankfurti DAX pedig 0,21 százalékkal, 11 868 pontra, a párizsi CAC-40 0,55 százalékkal, 5034 pontra erősödött.
Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,20 pontos emelkedéssel, 19 964,88 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint alacsony forgalom mellett stagnálni vagy enyhén emelkedni fognak az árak a magyar tőzsdén a hét első napján. A nemzetközi hangulat ugyanis inkább pozitív, hazai impulzus pedig nincs a piacon – tette hozzá.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője viszont mérsékelt csökkenésre számít, szerinte a múlt pénteken indult esés folytatódhat a hazai börzén. A nemzetközi piacon sem olyan kirobbanó a hangulat, ami felfelé húzhatná a részvényindexet, ezért inkább csökkenéssel indulhat a kereskedés, és ez a folyamat ki is tarthat a nap végéig – mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,42 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 19 964,68 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 65 forinttal, 0,52 százalékkal 12 430 forintra csökkent, 864,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 1,85 százalékkal 5300 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 417 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,69 százalékkal 3952 forintra gyengült, a részvények forgalma 711,2 millió forintot ért el.