A visszaesés a Euroconstruct országokban 2008-ban 4, majd a következő évben – a mélyponton – 8,8 százalék volt. Annak ellenére, hogy 2011-ben már 0,3 százalékos növekedést könyvelt el az ágazat, utána újabb visszaesés következett: 2012-ben 5,4 míg 2013-ban 2,7 százalék volt a csökkenés. Az idei év hozza a trendfordulót.
Lemaradóban még a lakásépítések
A lakásépítés nehezebben talál magára, mint például az egyéb épületek építése, illetve a mélyépítés. A lakásépítésnél tapasztalt visszaesést azonban némileg kompenzálta a felújítások növekedése.
A lakásépítés idén 0,1 százalékkal növekszik, jövőre 6, 2016-ban 4,7, míg 2017-ben 3,7 százalékos növekedés várható ezen a területen. A felújítások növekedése a következő 3 évben – átlagosan – 1,5 százalék, míg a mélyépítésé 2,6 százalék lesz.
Erőteljes növekedés Magyarországon
A közlemény szerint a magyar építési piac az idén várhatóan kiemelkedő, 14 százalék feletti növekedést produkál. A jól alakuló makrogazdasági mutatók mellett ebben igen jelentős szerepet játszik – az EU forrásokon alapuló – 10 százalékos magas- és a 22-24 százalék közötti mélyépítési teljesítmény növekedés. Az előrejelzés következő három évében azonban ez a kimagasló teljesítmény várhatóan nem lesz tartható az Euroconstruct szerint.