A munkákra nagy szükség is van, hiszen az elmúlt év tapasztalatai azt mutatták, hogy egyre inkább felértékelődik a belföldi idegenforgalom. A hivatalos statisztika szerint a magyar szálláshelyeken összességében 5,4 százalékkal növekedett az eltöltött vendégéjszakák száma, ami önmagában is kedvező fejlemény volt. Ami az arányokat illeti, a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák 8,3 százalékkal, a külföldieké 2,7 százalékkal gyarapodtak.
Nyitnak a vendéglátó helyek a Balaton parton

– Mi is ezt tapasztaltuk – mondja K. Zsolt, aki immár másfél évtizede üzemeltet falatozót egy Dél-Balaton melléki kistelepülésen. – A közelünkben kemping működik, tavaly voltak olyan időszakok, amelyek gyerekkorom nyaraira emlékeztettek. Egymást érték a sátrak, a faházak előtt autók álltak. Régen itt találkoztak az NSZK-ból és az NDK-ból érkezett turisták. Most az a tapasztalatom, hogy lényegesen több a magyar hang. Azért is tudom ezt megítélni, mert sokan hozzánk járnak ebédelni, vacsorázni, vagy éppen sörözni a kempingből. Újra vannak visszatérő arcok is.
– Mával mi is kinyitottunk. Igaz az idő nem a legjobb, de ismernek bennünket, s megállnak az autósok egy kávéra, vagy egy disznótorosra. Tavaly jó évet zártunk, remélem az idén sem fogunk csalatkozni.
A hazai vendégforgalom fellendülésének figyelemre méltó összefüggése az is, hogy olyan környezetben valósult meg növekedés, amelyet a szálláshelyek árának növekedése jellemzett. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára például több mint tizenhétezer forintot tett ki, ami huszonkét százalékos díjemelkedést jelentett a korábbi esztendőhöz képest.
Egyre többen tesznek a wellnessre és a gyógyturizmusra

Jóllehet változatlanul a Balaton a nyaralók legkedveltebb idegenforgalmi célpontja, az ország számos helyén a vendéglátás fejlesztésével kívánják vonzóvá tenni, s ezáltal bevételekhez juttatni a régiókat és a településeket. Sok, idegenforgalmilag kevésbé jó adottságú, város és régió is felismerte, hogy a wellness- és a gyógyturizmus komoly lehetőségekhez juttathatja. A sikerhez azonban elengedhetetlenül szükségesek a beruházások és a korszerűsítések.
Különösen fontosak ezek a fejlesztések az idegenforgalmilag hátrányosabb helyzetű dél-alföldi településeken. Komplex egészségturisztikai beruházás kezdődött a többi között Csongrádon. Ennek során megújul a városi gyógy- és strandfürdő. A munkálatok nem kevés pénzt,legalább egymilliárd forintot emésztenek fel. A fejlesztést irányító Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. 500 millió forintos európai uniós támogatást nyert a munkálatokhoz. A beruházás már régóta esedékes volt. Az alföldi város fürdőjének vize már negyven évvel ezelőtt megkapta gyógyvíz minősítést. Jóllehet korábban elveszítették ezt a címet, tavaly óta azonban az újra minősítés után ismét használhatják a több mint kétezer mélyből feltörő nyolcvankét fokos vízre a gyógyvíz elnevezést a fürdő üzemeltetői.
Ismét kinyitott az ópusztaszeri történeti emlékpark
Néhány kilométerrel távolabb az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark – építési munkák miatt – ugyan zárva tartott február 16-ka és március 2-ka között, de már ismét várja a vendégeket.

– Nekünk a nemzeti emlékpart a legnagyobb lehetőségünk – mondja Makra József, Ópusztaszer polgármestere. – Évek óta olyan körülmények megteremtésére törekszünk a falunkban, hogy településünk ne csak egy napos programot jelentsen az idelátogató vendégeknek. Sok milliárd forintért korszerűsítettük az útjainkat, fejlesztettük a kerékpáros turizmust, igyekszünk támogatni a szálláshely teremtő kezdeményezéseket.
És még mindig a Dél-Alföld. Hírek szerint tovább fejlődik a régió városa, Hódmezővásárhely. Városi rehabilitáció során megújul a Népkert. A lakosság jelentős része szabadidő park és tó kialakítását támogatná, ezzel tenné vonzóbbá települését az idegenforgalom számára. Az élményfürdő elkészülte már bizonyította, milyen új vonzással bír egy-egy korszerű létesítmény, a szabadidő park létesítése ezt a tendenciát erősíthetné.
Nyit a vulkánpark, körbeéri a Fertő-tavat a kerékpárút

Holnap nyitja meg új szezonját a celldömölki kistérség fontos turisztikai célpontja a Kemenes Vulkánpark, az 5,5 millió éves bazaltvulkánnál, a Ság hegynél. Az elmúlt években szép fokozatosan növekedett ez a különleges idegenforgalmi látványosság. Az idei esztendőben már tizenötezer érdeklődőt jeleznek a vulkánpark üzemeltetői.
A biciklisták számára jó hír, hogy bezárul a kör, kiteljesedik a Fertő-tavat megkerülő kerékpár út. Ez azért is fontos ügy, mivel a statisztikák szerint évente egymillió kerékpáros érkezik a kistérségbe, s közülük sokan több napot is eltöltenek a tó környéki települések valamelyikén.
Éledeznek a magyar szezonális vendéglátóhelyek, idegenforgalmi központok. Sok ezer ember mozdul meg, hogy lendületbe jöjjön az országnak fontos bevétel jelentő ágazat. Tavaly év végén a hivatalos statisztika szerint – Magyarországon a kereskedelmi szálláshelyek száma 2.312 volt, ezen belül 915 szálloda mintegy 54 ezer, 911 panzió pedig több mint 9 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek – üdülőház, kemping, közösségi szálláshelyek – száma 486 volt.