Sötét mód ikon
2026 július 24
Lendületbe jött Európa

Lendületbe jött Európa

A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 1,25 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,76 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,89 százalék nyereséget mutatott. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,86 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,85 százalékkal erősödött.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,45 pontos emelkedéssel, 27 192,77 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest lényegében nem változott.

Az olaj ára emelkedett, a Brent 1,17 százalékkal állt magasabban hordónként 46,80 dolláron, a WTI 1,41 százalékkal 45,38 dolláron. Az arany határidős jegyzése 0,77 százalékkal, unciánként 1333,25 dollárra csökkent.

Japán nagyon húz

Az ázsiai tőzsdék Kína kivételével erősödéssel indították a csütörtöki globális tőzsdei kereskedést. Az európai kezdés előtt két órával Tokió 0,8 százalék pluszban járt és ezzel már több mint hét százalékra növelte a kormány gazdaságösztönző intézkedéseinek a reményében a hét eleje óta felhalmozott nyereségét. A Nintendo részvénye a Pokemon Go játék sikerének köszönhetően csütörtökön közel tíz százalékkal erősödött, a hét eleje óta pedig ötven százalékkal.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Szöul 0,02 százalék, Hongkong 0,1 százalék nyereséget mutatott az európai nyitás előtt mintegy két órával, míg a sanghaji és sencseni tőzsdék közös indexe 0,2 százalék veszteséget.

Erre figyel ma a piac

Csütörtökön a Bank of England kamatdöntő ülésének eredménye befolyásolhatja a tőzsdei befektetők döntéseit. Piaci várakozások szerint a brit jegybank 0,25 százalékra csökkenti 0,50 százalékról az irányadó kamatot és a mennyiségi monetáris enyhítő ciklus újrakezdésére is utalásokat tehet. Az Egyesült Államokban a júniusi termelői árindexet teszik közzé, valamint a munkanélkülisegély-kérelmek heti alakulását.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Patrick Harker, a Philadelphia Fed elnök szerdai beszédében elenyésző hatást tulajdonított a Brexitnek az amerikai gazdaságra nézve. Kifejtette: a növekedés töretlenül tart és ebben a környezetben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is tovább haladhat a hitelezés költségeit emelő monetáris pályán. „Úgy gondolom, az idén akár két kamatemelés is lehet” – mondta.

Felfelé mehet Budapest

Enyhe emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a piaci szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az enyhe pozitív nemzetközi hangulat hatására kis mértékű emelkedés várható a magyar parketten is. Hozzátette: a vezető részvényeknél 0,5 százalékos emelkedésre számít, véleménye szerint azonban az OTP ettől nagyobb mértékű növekedést is elérhet.

Az elemző kiemelte, hogy az angol jegybank (Bank of England) kamatdöntő ülésének eredményét egy órakor teszik közzé, a várakozások szerint 25 bázispontos kamatcsökkenésről döntenek.

Az erre adott piaci reakció határozza majd meg a nap második felében a kereskedés irányát – fogalmazott.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: az európai trendek csütörtök reggel az emelkedés irányába mutatnak. Az elemző felidézte Mark Carney-nak, a brit jegybank elnökének korábbi nyilatkozatát, amely szerint a Brexit-népszavazás után kialakuló negatív kilátások miatt szükséges lesz az alapkamat csökkentése.

Így zártak tegnap

Szerdán a 0,09 százalékkal erősödő Párizs kivételével veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A frankfurti DAX index 0,33 százalékkal, 33 ponttal, 9930 pontra csökkent, a londoni FTSE-100 index 0,15 százalékkal, 10 ponttal, 6670 pontra gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,31 százalékkal gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,90 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 27 192,32 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt.

Az amerikai tőzsdék vegyesen fejezték be a szerdai kereskedést, a Wall Street indexei szerény erősödéssel zártak, a Nasdaq piac viszont öt erős nap után már némi veszteséggel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.