A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel megszavazott határozatban leszögezték: mindenképp biztosítani kell a gördülékeny átmenetet, a szervezetnek legkésőbb év végéig át kell költöznie a holland fővárosban kialakított ideiglenes központba, 2019. november 16-ig pedig meg kell kezdenie működését az addigra várhatóan elkészülő állandó székházban.
Az eljárásban találtak kivetnivalót
A képviselők hangsúlyozták, több szempontból is aggályosnak tartják az új székhely kiválasztásának eljárását, elsősorban azért, mert abba egyáltalán nem vonták be az EP-t, a döntést egyedül hozta meg a tagországok kormányait tömörítő tanács.
„A tagállamok nem várhatják, hogy az Európai Parlament csak automatikusan jóváhagyja majd a döntéseiket” – emelte ki Giovanni La Via néppárti képviselő, sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy „nem tartották tiszteletben az EP társjogalkotói szerepét”.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Bírálták emellett azt is, hogy egy ilyen fontos ügyben szavazategyenlőség miatt végül sorshúzással döntöttek a tanácsban, és aláhúzták, a jövőben nem lehet ilyen módon határozni az uniós ügynökségek székhelyéről, mint ahogy most történt.
Az Európai Parlament emellett folyamatos tájékoztatást kért az amszterdami építkezés állásáról.
255 millió euró
A jelenleg még Londonban működő uniós ügynökségek – az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Bankhatóság – új székhelyéről a brit kiválás után bennmaradó huszonhét tagállam szakminiszterei döntöttek novemberben.
EP-képviselők egy csoportja februárban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elkészül-e időben az új székház.
A holland kormány előző héten írta alá a szerződést az EMA új központjának megépítéséről, amely sajtóhírek szerint 255 millió euróba fog kerülni.
Az évi 300 millió eurós költségvetésű Európai Gyógyszerügynökségnél közel 900 szakértő dolgozik, a szervezet naponta mintegy száz embert fogad külföldről.