15 perces
17000 alatt kezdte a pénteki kereskedést a MOL árfolyama, a nap hátralevő részét pedig mindössze 70 forintos tartományban töltötte. Összességében így érdemben gyengült a csütörtöki záráshoz képest, egy két napos csökkenő csatornában tart lefelé. 17000 egész nap akadályt jelentett a számára, a lélektani érték fölé kerüléssel lehet próbálkozni a csatorna megtörésével és a 17300-as szint ismételt megcélzásával. Ez a zóna az elmúlt hetekben érdemi ellenállást alkotott, rendszeresen lefordult a 17250-17300-as szintről az árfolyam, emelkedés esetén így ez lehet az első érdemi akadály. Ezután következhet csak 17500, illetve a 17700-17800-as szintnél található ez évi csúcsok. Lefelé 16750 fontosabb támasz, melynek letörése a negatív momentumot erősítené.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Megrettent az 50 napos mozgóátlag és a csökkenő trendvonal láttán az olajvállalat árfolyama, és 17000-hez ugrott vissza és zárt is a szint közelében. Egyelőre azonban nem tudott kilépni a két trendvonal közül, egyre szűkül a háromszög a papír körül. A folytatást illetően így változatlanul az alakzatból történő kitörés lehet az első érdemi jelzés, a fölfelé található dupla ellenállás leküzdése a júliusi csúcsokig is viheti az árfolyamot, míg lefelé a tavaszi hónapok sávjába történő visszatérés jelenthet negatív jelzéseket, és nyithat meg teret akár a 200 napos mozgóátlagig is.

Heti
Nem kísérelte meg az elmúlt héten a korrekciós trend megtörését a MOL árfolyama, 17300 fölé nem tudott emelkedni, így a trendvonal sem került nyomás alá. A támaszok egyelőre tartanak, 16700-tól az elmúlt hetekben kétszer is sikerül emelkedni. Ez a szint lehet a mérvadó a folytatásban is, letörésével mélyülhet tovább ez a csökkenő hullám, míg emelkedés esetén a trend megtöréséve lenne érdemi bullish jelzés, amit új lokális csúcsok követhetnek majd.
