Sötét mód ikon
2026 június 09
Lefelé vették az irányt a piacok

Lefelé vették az irányt a piacok

Mínuszban az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,01 pontos csökkenéssel, 22 303,76 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest lényegében nem változott.

A londoni FTSE-100 index 0,46 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,95 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,91 százalékkal csökkent csütörtöki záróértékéhez viszonyítva.

Olcsóbb az euró és az olaj is

Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,1217 dollárra gyengült a csütörtök késő esti 1,1236 dollárról.

A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta hordónkénti ára 34 centtel 57,66 dollárra csökkent.

A délutáni adat is tőzsdemozgató lehet

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a rubel árfolyamának gyengülése az OTP és a Richter részvényeire hathat negatívan, míg az olajár csökkenése a Mol papírjait helyezheti eladói nyomás alá.

Délután érkezik a májusi egyesült államokbeli munkanélküliségi adat, amely mozgathatja még a tőzsdéket – tette hozzá.

A görögöktől és az OPEC-től függenek a részvények

Európában péntek délelőtt árfolyamalakító lesz, hogy miként értékelik a befektetők azt a görög döntést, miszerint Athén a hónap folyamán nem részletekben, hanem egy összegben fizeti vissza június végén az IMF-fel szemben fennálló esedékes törlesztését, amire egyébként a washingtoni székhelyű pénzintézet már rá is bólintott.

Befolyásolja majd a részvényárak az is, hogy az OPEC pénteken dönt féléves olajtermelési kvótájáról. Elemzők szerint a szervezet nagy valószínűséggel a termelés szinten tartásáról dönt. Ha így lesz, az biztosan nem erősíti a kőolaj árát, ezáltal gyengülhetnek az energiaipari részvényárak. A délutáni trendre befolyással lehet a májusi amerikai foglalkoztatási adat.

Innen indultak az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,06 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 22 303,77 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,31 százalékos, Frankfurtban a DAX-30 0,69 százalékos, Párizsban a CAC-40 0,93 százalékos gyengüléssel zárt.

Mélyrepülésben az amerikai indexek

Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, a mutatókat a pénteken ismertté váló foglalkoztatási adatok miatti idegesség, illetve Görögország és hitelezői közötti megállapodás körüli bizonytalanság húzta le.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.