A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,63, a párizsi CAC-40 index 0,32 nyereséget mutatott, a frankfurti DAX index 0,02 százalék veszteséget. Az euróövezeti indexek közül az EuroStoxx50 0,13 százalék csökkenéssel, az FTSE Eurofirst 300 pedig 0,34 százalék emelkedéssel kezdett.
A Dow Jones és a Reuters hírügynökségeknek az IG Markets szakértői a frankfurti DAX indexre 19 pont, 0,2 százalék, a párizsi CAC-40 indexre 24 pont, 0,6 százalék, a londoni FTSE-100 indexre pedig 18 pont, 0,3 százalék emelkedést jeleztek előre a hétfői nyitásra.
Hétfőn a görög elnökválasztás harmadik, utolsó fordulója lehet a legfőbb piacbefolyásoló tényező az európai tőzsdei kereskedelemben. A piacok az elnökválasztás meghiúsulásától tartanak, ami előrehozott parlamenti választásokhoz vezetne január-februárban. A parlamenti választásokat a közvélemény-kutatások szerint az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomagja feltételeinek újratárgyalását ígérő szélsőbaloldali Sziriza párt nyerné meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16 519,04 ponton nyitott hétfőn. A múlt keddi záró értékéhez képest nem változott.
A frankfurti DAX index legutóbb december 23-án, a múlt héten kedden 0,57 százalék emelkedéssel zárt. A londoni FTSE-100 és a párizsi CAC-40 indexek pedig december 24-én, szerdán 0,18 százalék emelkedéssel, illetve 0,44 százalék veszteséggel fejezték be a napot.