Sötét mód ikon
2026 július 25
Lebukott a Mercedes

Lebukott a Mercedes

A Csiangszu tartományi árhivatal a múlt hónapban kezdett vizsgálódni és ennek során fedett fel több „versenyellenes gyakorlatot”, amelyekre bizonyítékokat is gyűjtött. A hatóság emberei a kelet-kínai tartomány több kereskedőjét is vizsgálták, és a szomszédos Sanghajban található irodákat is megszállták.

Túlságosan erős a befolyásuk a piacon

A trösztellenes eljárásban megállapították, hogy a gyártó, pozícióját kihasználva, ellenőrzi az alkatrészek, a javítások és a karbantartási szolgáltatások árát a piacon. Az iparág szakértői szerint az autógyártók túlságosan erős befolyással rendelkeznek a kereskedők és az alkatrészellátók felett Kínában, s ezzel módjukban áll az árak ellenőrzése.

A Hszinhua hírügynökség szakmai szervezetekre hivatkozó beszámolója szerint egy, a piacon kapható alkatrészekből összeállított Mercedes-Benz C-osztályba tartozó autó ára 12-szerese is lehetne egy, a gyárból kijövő új gépkocsi árának.

A tulajdonos Daimler csoport szóvivője legutóbb megismételte a Mercedes-Benz korábbi közleményének lényegét, miszerint a nyomozásban együttműködik a kínai hatóságokkal.

Nem csak a Mercedes körmére néznek rá

Április elején a kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság közölte, hogy szintén monopólium-ellenes eljárás keretében büntetésre számíthat az Audi és a Fiat Chrysler. Előbbi büntetéséről már kiszivárgott, hogy 250 millió jüan (11,3 milliárd forint) körül lesz.

A Daimler közleményeiből az derült ki, hogy 2015 végére 300 ezerre kívánja növelni Mercedes-Benzek eladásait, míg az Audi 2020-ra – tervei szerint – 40 százalékkal bővíti értékesítését a világ legnagyobb autópiacán.

A kínai hatóságok az elmúlt években fokozták a monopólium-ellenes törvény betartatását célzó vizsgálataikat a külföldi, multinacionális vállalatok körében. Megbüntetették például a Mead Johnson Nutritiont és Danone-t is. Sajtóértesülések szerint folyamatban van a Microsoft Corp. ellenőrzése, és az amerikai Qualcomm Inc. számítógépes chipgyártóval szembeni gyanújukat is megfogalmazták már a kínai illetékesek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.