Sötét mód ikon
2026 július 01
Leállíthatják a gázvezeték építését

Leállíthatják a gázvezeték építését

A módszerrel van baj?

Az EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek hozzátették: elviekben nem ellenzik a gázvezeték kiépítését, mivel nagyon fontosnak tartják a gázellátás lehetőségeinek és forrásainak bővítését a Nyugat-Balkánon. Megfogalmazásuk szerint a Déli Áramlat újabb módot adna a gázállást bővítésére, de egyben nem lenne új forrása ennek az ellátásnak. „Az EB-t nem maga a gázvezeték léte aggasztja, hanem a projekt megvalósításának a módja” – fogalmaztak a szerb lap által közölt fordítás szerint.

Sértik az uniós szabályokat

Közölték: annak érdekében, hogy az Európai Unió energiabiztonságát növelni lehessen, minden ezzel kapcsolatos – uniós és harmadik országot érintő – beruházásnak összhangban kell lennie az energiáról, a versenyképességről és a közbeszerzésekről szóló uniós jogszabályokkal.

Az Európai Bizottság, mivel véleménye szerint az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián keresztül Magyarországra is eljuttató vezeték terve sérti az uniós szabályokat, felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását. Hozzátették, nem egyedi esetről van szó, az Oroszország és az érintett államok közötti erről szóló szerződések egyike sem felel meg az európai szabályoknak.

Emlékeztettek arra, hogy Szerbiának – uniós tagjelöltként – össze kell hangolnia jogszabályait a brüsszeli elvárásokkal, hosszú távon pedig az az érdeke, hogy a Déli Áramlat kiépítésében való részvétel ne ütközzön uniós jogba.

Bulgária eleget tett az EU kérésének

Bulgária az EB felszólítására június elején függesztette fel a gázvezeték kiépítését. A Déli Áramlat építése 2012 végén kezdődött. A vezeték Bulgária fekete-tengeri partjától Szerbián, Magyarországon, Szlovénián és Ausztrián keresztül vezet az olaszországi elosztóterminálig. A projekt a tervek szerint 2018-ra éri el teljes kapacitását, évi 63 milliárd köbmétert.

Szerbiában hivatalosan tavaly novemberben kezdődtek meg a munkálatok, amelyeket a közelgő tél miatt azonnal fel is függesztettek, és azóta sem folytattak. A mintegy 2,1 milliárd euró értékű beruházásról szóló szerződés értelmében – amelyet július elején a South Stream Serbia (Déli Áramlat-Szerbia) és az orosz Centrgaz írt alá – a 421 kilométeres szerbiai szakaszt várhatóan az év végéig kezdik el építeni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.