A londoni FTSE-100 index 0,11 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,07 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 viszont 0,02 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,19 pontos csökkenéssel, 21 370,92 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záróértékéhez képest lényegében nem változott.
Az eurót a dollárral szemben szerda esti árfolyamán, 1,1258 dolláron jegyezték.
A szerda délutáni visszaesés után csütörtökön ismét emelkedésnek indultak az olajárak, miután mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének főtitkára az olajkereslet jelentős emelkedését prognosztizálta. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent hordójának (159 liter) ára novemberi szállításra 43 centtel 51,76 dollárra emelkedett.
Negatív hangulat?
Rövid Szabolcs, Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a sanghaji tőzsde egyhetes ünnepi zárva tartás után kinyitott csütörtök reggel és három százalékos pluszban van, ami viszont elmarad a piaci várakozásoktól. A befektetők nagyobb emelkedést vártak a kínai piacon, így Sanghaj negatívan befolyásolja a világpiaci részvényárfolyamok alakulását.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Deutsche Bank profit figyelmeztetése is erősíti a negatív hangulatot, így a szakértő mínuszos nyitást vár Nyugat-Európában. Ez vélekedése szerint a magyar piacra is átragad, és az eladók lesznek többségben csütörtökön. A Concorde elemzője szerint a magyar papírok közül az OTP van legjobban kitéve a nemzetközi hangulatváltozásnak, így a bank és a Mol papírjaiban számít az árfolyamok csökkenésére. A Richternél inkább emelkedésre számít az elemző az erős fundamentumok miatt.
A Fed-re várnak
A befektetők kivárnak, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testületének (FOMC) üléséről készült jegyzőkönyv közzététele előtt valamilyen jelzést várnak az amerikai monetáris politika alakulását illetően. Az utóbbi időben ismét erősödtek az aggodalmak a világgazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatban, ez és a vártnál kedvezőtlenebb amerikai munkaerőpiaci adatok azt indokolnák, hogy a Fed az idén ne emelje az irányadó kamatot.
Kedden azonban John Williams, a Fed San Francisco-i tagbankjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a dolgok a jelenlegi pályán haladnak tovább, akkor „2015 lesz az az év, amikor megkezdődhet a monetáris politika normalizálása”, azaz a kamatemelés.
Óvatosságra int az IMF szerdán nyilvánosságra hozott pénzügyi stabilitási jelentése is. A valutaalap nyugtalan a feltörekvő országok eladósodottságának hirtelen megemelkedése miatt, és úgy véli, hogy a bankok biztonsági hálója kevésbé erős, éppen egy olyan pillanatban, amikor a kétes kintlévőségek emelkedni kezdtek. Az IMF kiemelten hangsúlyozta, hogy Kína példátlan kihívással került szembe pénzügyi stabilitásának biztosításában és gazdasági modellváltásában.
Így zártak szerdán
Szerdán nyereséggel zártak a vezető európai tőzsdék. Az FTSE-100 0,16 százalékkal, a DAX-30 0,68 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,14 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,20 százalékkal ment feljebb.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,67 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 21 371,11 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Pozitív kezdés, majd a negatív tartományba tett kisebb-nagyobb kitérők után emelkedtek szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói.