Sötét mód ikon
2026 június 08
Kukázhatja az angol jegybank a kamatemelést

Kukázhatja az angol jegybank a kamatemelést

Lejtmenetben a gazdaság

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben mindössze 0,1 százalékkal bővült 2018 első három hónapjában. A tavalyi negyedik negyedévben 0,4 százalékos GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában. A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva 1,2 százalékkal nőtt a brit gazdaság kibocsátási értéke 2018 azonos időszakában.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Az ONS hangsúlyozza pénteki ismertetésében, hogy 2012 negyedik negyedéve – az abban az évben rendezett londoni nyári olimpiai játékok felfutása utáni korrekció – óta nem volt olyan lassú a brit gazdaság növekedése, mint az idei év elején.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint az első negyedévi növekedés fő hajtóereje a szolgáltatási szektor volt, amelynek teljesítménye negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal nőtt, és ez 0,21 százalékpontot adott hozzá a hazai össztermék bővülési üteméhez. Ezt azonban teljesen semlegesítette az építőipar teljesítményének szinte összeomlásszerű, 3,3 százalékos negyedéves zuhanása.

Még az időjárás is ellenük volt

Ez – jóllehet az építési szektor súlya mindössze 6 százalék a brit GDP-kosáron belül, szemben a szolgáltatási ágazat csaknem 80 százalékos részesedésével – éppen 0,21 százalékpontot vett el a gazdaság egészének negyedéves növekedési üteméből, ugyanannyit, amennyit a szolgáltatások hozzáadtak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az ONS szerint a szélsőségesen hideg, havas februári és márciusi brit időjárás gyakorolt valamelyes hatást az építőipar és a kiskereskedelem első negyedévi teljesítményére, e visszahúzó hatás azonban általánosságban enyhe, a gazdaság más szektoraiban pedig igen csekély volt.

Füstbe ment terv

Paul Hollingsworth, az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó vezető közgazdásza az első negyedévi előzetes növekedési becslés pénteki ismertetése utáni gyorselemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy valószínűleg most vált semmivé a brit jegybank eddig széles körben májusra várt következő kamatemelésének esélye.

Hollingsworth szerint a brit gazdaság növekedésének jelentős lassulása jó eséllyel átmeneti jelenség, de most már valószínűtlen, hogy a Bank of England monetáris tanácsának a két hét múlva esedékes májusi kamatdöntő ülés időpontjában lesz a kamatemeléshez is elegendő bizodalma abban, hogy a brit gazdaságban nem mutatkozik-e valamilyen alapvető gyengeség.

Később viszont esélyes

A Capital Economics vezető londoni elemzője közölte: a cég mindezek alapján most már azzal számol, hogy a brit jegybank nem májusban, hanem augusztusban emeli ismét alapkamatát.

A Bank of England tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra. A 2016 augusztusában végrehajtott legutóbbi kamatcsökkentés és a tavaly novemberi kamatemelés között érvényben tartott 0,25 százalékos alapkamat az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordja volt.

Itt olvashat többet a témáról: Meghátrál Nagy-Britannia?
Nagy-Britanniának komoly engedményeknek kell eleget tennie annak érdekében, hogy ne rontsa tovább versenyképességét a globális gazdaság szintjén. A brit nyilvánosság és a politikai elit részéről nagy a nyomás, amely feltehetőleg puha Brexitet eredményez, így könnyítve valamelyest az európai gazdaság helyzetén a kilépés után.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.