A havi kereskedelmi többlet harmadszor volt nagyobb egymilliárd
eurónál, tavaly márciusban 27, az idén májusban 112 millió euróval
lépte túl, így a szeptemberi többlet a harmadik legnagyobb volt a
magyar külkereskedelem történetében.
Az adatok némileg eltérnek a november 9-én közölt első
becsléstől, az export 0,2 százalékponttal kisebb, az import 0,2
százalékponttal nagyobb növekedést mutatott, így a havi
kereskedelmi többlet 35 millió euróval kisebb lett.
A forint az euróhoz képest 1,4, a dollárhoz képest 1,2
százalékkal erősödött egy év alatt. A külkereskedelmi forgalom
forintban mért árszínvonala kivitelben 2,5, behozatalban 3,5
százalékkal csökkent, így a cserearány 1,0 százalékkal javult –
közölte a KSH.
A kivitelben átlagon felüli növekedést mutatott a gépek és
szállítóeszközök exportja 2,9 százalékos és a feldolgozott termékek
2,1 százalékos növekedéssel, míg az élelmiszerek és nyersanyagok
exportja 0,7 illetve 5,0 százalékkal csökkent euróban számolva.
Importban az energiahordozók behozatala 25,2 százalékkal csökkent,
a gépimport 3,0, a feldolgozott termékeké 1,1, az élelmiszerek
behozatala pedig 7,6 százalékkal emelkedett tavaly szeptemberrel
összevetve. Az energiahordozók importára 15,8 százalékkal volt
alacsonyabb, mint tavaly szeptemberben, a behozatal volumene 11,6
százalékkal csökkent, a gáz importja harmadával, a villamos
energiáé tizedével maradt el az egy évvel korábbitól.
Az év első kilenc hónapjában az export 2,9, az import 1,2
százalékkal nőtt euróban a múlt év azonos időszakához képest. A
kereskedelmi többlet 1,186 milliárd euróval 7,641 milliárd euróra
nőtt. A gépek szállítóeszközök kivitele 4,5, a feldolgozott
termékeké 2,1 százalékkal meghaladta a tavalyi első három
negyedévit, az élelmiszerexport 0,7 százalékkal elmaradt attól.
Január-szeptemberben a gépimport 3,2, a feldolgozott termékeké
4,3, az élelmiszerimport pedig 4,9 százalékkal nőtt euróban
számolva. Az Európai Unió többi országába irányuló export
3,5 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban, az Ázsiába menő
5,9 százalékkal emelkedett, de az Európán kívüli export 0,2
százalékkal csökkent. Az uniós behozatal 2,9 százalékkal nőtt, az
EU-n kívülről 9,5 százalékkal csökkent – derül ki a KSH adataiból.