A dokumentum arra kéri az uniós intézményeket, hogy az erre vonatkozó javaslatot a jövő júniusi csúcstalálkozóra készítsék el, a betétgaranciák összehangolására vonatkozó irányelvvel egyetemben. Az uniós zsargonban konklúziónak nevezett dokumentum ezt azzal indokolja, hogy a közös bankfelügyelet megteremtése után arra is szükség lesz, hogy az abban résztvevő országok bajba került bankjainak szanálására és megmentésére is rendelkezésre álljanak uniós eszközök.
A bizottság erre vonatkozólag arra vállalt kötelezettséget, hogy a bankszanálási mechanizmus megteremtésére 2013 folyamán javaslatot tesz annak érdekében, hogy az még a következő európai parlamenti választások előtt megvalósítható legyen. Az ehhez szükséges pénzt a pénzügyi szektor hozzájárulásával képzeli el a dokumentum, amely kijelenti: a bankok szanálására létrehozott eszköznek közép távon „pénzügyileg semlegesnek” kell lennie, az állami szerepvállalást a pénzügyi szektorra utólag kivetett terheknek kellene fedezniük. Vagyis ez annak a lehetőségét vetíti előre, hogy azok az országok, amelyek közpénzből szanálják, strukturálják át bankszektorukat, azok ennek költségeit később a pénzügyi intézményekre terhelhetnék valószínűleg adó formájában.
A pénzügyminiszterek által csütörtökön elért megállapodásról, amely az eurózóna közös bankfelügyeletének jogi kereteit fekteti le, a vezetők által hozott következtetés leszögezi, hogy annak a közös pénzt nem használó államok számára is nyitottnak és átláthatónak kell lennie, és tiszteletben kell tartania a közös piac egységét.
A bankfelügyelettel kapcsolatban a konklúzió arra is kitér, hogy 2013 első felében tisztázni kell, mi legyen azokkal az eszközökkel, azokkal a terhekkel, amelyeket az abban résztvevő országok bankjai korábban halmoztak fel, és hurcolnak magukkal, annak érdekében, hogy a bankfelügyelet felállásával kezdetét vehesse a bankok közvetlen feltőkésítése az Európai Stabilitási Mechanizmusból.
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke a konklúzióban arra is kötelezettséget vállal, hogy a 2013-as júniusi csúcstalálkozóig konkrét határidőket dolgoznak ki arra, hogy milyen intézkedéseket tegyenek annak érdekében, hogy a tagállamok saját gazdasági reformjaikat egymással előzetesen egyeztetve, és ahol erre lehetőség van, összehangoltan hajtsák végre. Júniusban derülhet fény arra is, megvalósítható-e az az elképzelés, – és ha igen, hogyan – hogy tagállamok szerződésekben vállaljanak egyes strukturális reformokat, amelyekért cserébe pénzügyi támogatást is kaphatnak egy korábban „fiskális kapacitásnak” nevezett, a mostani dokumentumban szolidaritási alapként szereplő keretből. Ezzel kapcsolatban azonban egyelőre nem látszanak egyetérteni a tagállamok, mert míg Németország a tagállami büdzsék konszolidációját szorgalmazza, addig például a francia államfő a pénzalap mielőbbi megteremtését és megnyitását sürgeti. Vagyis leegyszerűsítve, a nézeteltérés akörül látszik kibontakozni, hogy mi legyen előbb: a mézesmadzag vagy a furkósbot.
