Sötét mód ikon
2026 június 09
Közlekedésfejlesztés a fókuszban

Közlekedésfejlesztés a fókuszban

A konferenciát Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára nyitja meg. A szervezők tájékoztatása szerint a tanácskozáson összközlekedési szemlélettel, több tervezési szinten foglalják össze a közlekedési projektek előkészítésének tapasztalatait.

A rendezvényen érintett témakörök közül kiemelt érdeklődésre tarthat számot a nemzetközi projektek megvalósításához szükséges kormányközi megállapodások, a nemzetközi egyezmények előkészítésének diplomáciai hátterét bemutató előadás, a Nemzeti Közlekedési Stratégia, az Országos Vasútfejlesztési Koncepció, az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának folyamatát bemutató előadás, valamint az 2014-2020-ig terjedő EU-s tervezési időszak támogatási politikájának ismertetése.

A hazai fejlesztések irányát követve, az érdeklődők részletesen megismerhetik a határ menti együttműködést elősegítő közlekedési kapcsolatok fejlesztésének előkészületeit is, illetve az ennek keretén belül már megépült határhidak megvalósításának teljes folyamatát. A közlekedési projektek megvalósításának kiemelt szempontjai a környezetvédelmi és régészeti feladatok, illetve a közlekedésbiztonság – amelyeket tematikus előadásokon és esettanulmányok elemzésével dolgozzák fel.

A rendezvény a jövőbemutató fejlesztések komplex előkészítési feladataiba is betekintést nyújt a folyamatban lévő és előkészítés alatt álló budapesti városi közlekedési projekteken keresztül.

A konferenciával kapcsolatos bővebb információ és a jelentkezés módja a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ honlapján a kkk.gov.hu oldalon a rendezvények menüpontban olvasható.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.