A Zwack Unicum Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2018. június 27-én tartotta Éves Közgyűlését. A Társaság többségi tulajdona 50%+1 részvény a Zwack és az Underberg család közös cégének tulajdonában van, a részvények 26 százalékát a Diageo csoport birtokolja, a többi részvényen mintegy 2500 intézményi- és magánbefektető osztozik.
Összefoglaló a 2017-2018-as üzleti év eredményeiről
A magyar szeszesital piac alakulása Az üzleti évre vonatkozó piackutatási adatok szerint a magyar adózott égetett szeszesital piac volumenben enyhén csökkent (0,7%), míg értékben 4,1%-kal növekedett. A fogyasztás értékben mindegyik szegmensben emelkedett, a prémium 4,1%; a minőségi 5,3%; míg a kommersz termékek piacán 2,9%-os volt a bővülés. A bolti kiskereskedelem erősen koncentrált, viszonylag kevés, de jelentős piaci súlyú szereplő fedi le a piac döntő részét. Az égetett szeszesitalok körében ez még inkább jellemző. A nagy kereskedelmi láncok súlya folyamatosan emelkedik, de ezen belül is a közepes alapterületű boltok (szupermarketek és diszkontok) növekednek a leggyorsabban, ahol az értékesíthető termékféleségek száma alacsonyabb a hipermarketekhez képest.
Pénzügyi beszámoló A Társaság bruttó árbevétele 23 071 millió Ft volt, mely 6,9%-kal marad el az előző évitől. A nettó értékesítés (jövedéki- és népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel) 13 958 millió Ft volt, amely 2,3%-kal (323 millió Ft-tal) alacsonyabb a bázis időszaki árbevételnél. A kisebb árbevétel az értékesített Kalinka volumen jelentős csökkenésének tulajdonítható (ld. a következő bekezdésben).
A belföldi értékesítés nettó árbevétele enyhén csökkent (436 millió Ft; 3,4%). A saját termelésű termékek nettó árbevétele a hazai piacon 704 millió Ft-tal (6,9%-kal) esett vissza (10 161 millió Ft-ról 9 458 millió Ft-ra). Ezen belül viszont a prémium termékek árbevétele jelentősen (9,4%-kal) növekedett. Az Unicum az átlagot meghaladóan bővült, továbbá a naptári év elején a gasztronómiában bevezetett Unicum Riserva szuperprémium keserű piaci fogadtatása is kedvező volt, a 9,4%-os növekedéshez 1,6 százalékponttal járult hozzá. A saját termelésű minőségi termékek árbevétele 35,6%-kal csökkent a bázis időszakhoz képest. Ez a korábbi jelentésekben jelzett 2016. év végi kiugró Kalinka vodka értékesítés következménye.
Ugyanakkor a St. Hubertus árbevétele közel 20%-kal bővült. A forgalmazott termékek nettó árbevétele 9,9%-kal nagyobb a bázisnál, melyen belül a Diageo portfolió árbevétele 11,3%-kal emelkedett, míg az egyéb forgalmazott termékek árbevétele 7%-kal növekedett. A kedvező értékesítési adatokhoz egyaránt hozzájárult a volumen növekedése (Kalinka kivételével), illetve az értékesítési árak emelkedése. Az export árbevétel 1 540 millió Ft, mely 7,9%-os növekedést jelent a bázis időszakhoz képest. Az Unicum export árbevétel 11,8%-kal növekedett, a portfolió többi részén a nettó árbevétel 5,2%-kal csökkent. A németországi árbevétel 33%-kal emelkedett, melyhez hozzájárult, hogy a nyári időszakban polcokra kerülő promóciós kiszerelés már márciusban kiszállításra került a disztribútorhoz. Szintén árbevétel növekedést értünk el a duty free értékesítésen, valamint Olaszországban és Romániában is.
Az anyagköltségek és anyagjellegű ráfordítások stagnáltak (12 millió Ft csökkenés; 0,2%), mely enyhén elmarad a nettó árbevétel 2,3%-os visszaesésétől, így a bruttó fedezeti hányad 0,9 százalékponttal kisebb az egy évvel ezelőttinél (57,7% helyett 56,8%). A fentiek mögött elsősorban összetétel-változás áll; az alacsonyabb fedezetszintű forgalmazott termékek részaránya emelkedett, míg a saját termelésűeké kis mértékben csökkent. A személyi jellegű ráfordítások 71 millió Ft-tal (2,7%-kal) nőttek. A növekedés döntő részét (72 millió Ft-ot) – az Igazgatóság által jóváhagyott – két heti extra jutalom fizetése tette ki a munkavállalóknak az előző évi sikeres gazdálkodás elismerésként. Emellett az üzleti év elején a Társaság 6,2%-os átlagos bérfejlesztést hajtott végre. A bérfejlesztés sávosan (4-9% közötti mértékben) történt, az alacsonyabb bérezési kategóriákban nagyobb arányú, míg a magasabbakban kisebb mértékű. Ugyanakkor jelentősen csökkentette a személyi jellegű ráfordításokat a szociális adó 5 százalékpontos csökkentése.
Az egyéb működési ráfordítások 15 millió Ft-tal (0,5%) csökkentek. Csökkent a TAO-s támogatások összege (76 millió Ft), valamint a korábbi években befizetett és ráfordításként elszámolt reklámadót idén vissza lehetett igényelni (52 millió Ft változás). Ugyanakkor emelkedtek a szakértői díjak, az árfolyamveszteség, valamint a raktározási és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások költségei. A saját termékekre fordított marketing kiadások emelkedtek (5,3%-kal), ugyanakkor ezt teljes egészében ellensúlyozta a forgalmazott termékekre elszámolt marketing kiadások csökkenése. Az egyéb működési bevételek 38 millió Ft-tal (5,1%-kal) csökkentek. Ebből 27 millió Ft az alacsonyabb marketing költségtérítésből származik. Tavaly 12 millió Ft árfolyamnyereség keletkezett az első három negyedévben, mely idén szintén hiányzik az egyéb működési bevételekből, mivel az idén 25 millió Ft árfolyamveszteség került elszámolásra (ez utóbbi az egyéb működési ráfordítások soron jelenik meg).
Az adózás előtti eredmény a fentiek következtében 378 millió Ft-tal (12,8%-kal) csökkent (2 960 millió Ft-ról 2 582 millió Ft-ra). A Társaság a jelentős Kalinka vodka forgalom visszaesést nagyrészt kompenzálni tudta a többi márka árbevétel növekedésével, így a bruttó fedezet csak kis mértékben marad el a tavalyitól (3,8%; 311 millió Ft). A számított adó (társasági-, iparűzési-, halasztott adó) 341 millió Ft-tal (47,4%-kal) csökkent, elsősorban a társasági adókulcs csökkenésének következtében, kisebb részben az alacsonyabb adózás előtti eredménynek köszönhetően.
A Társaság adózott eredménye 2 204 millió Ft, mely 1,7%-kal alacsonyabb a bázisnál (2 241 millió Ft), azonban lényegesen magasabb a tervezettnél.
Kilátások a 2018-2019-es üzleti évre A következő üzleti éves terv összeállításakor a belföldi fogyasztás további dinamikus (4% körüli) növekedéséből indultunk ki. Az árbevétel közel 10%-os emelkedésére számítunk, melyet a fogyasztás-növekedés mellett az áremelések és az új termékbevezetések fognak támogatni.
Az anyagköltségek enyhe emelkedésére számítunk, részben a beszerzési árak növekedése, részben a forint árfolyam gyengülése miatt. Az országban érzékelhető szakképzett munkaerőhiány felfelé hajtja a bérszínvonalat, mellyel Társaságunknak is lépést kell tartania. Ezért összességében 8%-os bérfejlesztést hajtottunk végre az üzleti év elején, melyet tompítani fog a 2,5 százalékpontos járulékcsökkentés. Ugyanakkor az emelkedő bérszínvonal a vevőköltségeknél is érezhető. A szakmunkás bérminimum év eleji jelentős emelése (12,1%) komoly költségnövekedést okoz a vevőinknél, akik megpróbálják ennek egy részét a szállítókra hárítani.
A következő üzleti év az innovációk éve lesz cégünk életében. A gasztronómiában már bevezetett Unicum Riserva kiskereskedelemi forgalmazását is megkezdjük. Emellett a Fütyülős márkánk csomagolása is megújult, valamint piacra dobjuk a Kalumba fűszeres gint. Ezek a fejlesztések jelentős marketing ráfordításokat igényelnek, továbbá Olasz- és Németországban TV kampánnyal fogjuk támogatni az Unicumot. Így várhatóan a saját márkáink marketing költsége több mint 20%-kal emelkedni fog.
A fentiek miatt a tavalyi eredménytől elmaradó adózott eredmény (2 000 millió Ft) elérését céloztuk meg, amit az adókörnyezet változása még tovább ronthat.
További közgyűlési döntések A Közgyűlés elfogadta a 2017-2018-as üzleti évről és a 2018-2019-es tervekről szóló beszámolót, az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság és a könyvvizsgáló jelentését.
A tulajdonosi kör elismerését fejezte ki a menedzsmentnek és a Társaság összes munkatársának éves tevékenységéért.
A Közgyűlés elfogadta az Igazgatóság javaslatát, így a Társaság 2 136 750 ezer Ft osztalékot fizet, mely a névértékre vetítve 105%-os osztalék-szintet jelent (1 050 Ft/részvény). Az osztalék részvényarányos kifizetése 2018. július 25-én kezdődik.
A Közgyűlés elfogadta Szakolczai Nándor úr igazgatósági taggá, valamint Pavel Reyes Lyubushkin úr (korábbi igazgatósági tag) felügyelő bizottsági taggá választását 2022. július 31-ig terjedő időtartamra. A Közgyűlés elfogadta Kalina Plamenova Tsanova kisasszony igazgatósági tag újraválasztását további 4 éves időtartamra. A Közgyűlés köszönetet mondott Renato Juric úrnak a Felügyelő Bizottság leköszönt tagjának a Társaság érdekében kifejtett munkájáért.
A Közgyűlés a KPMG Hungária Kft.-t a Társaság könyvvizsgálójaként megválasztotta a 2020. augusztus 31-ig terjedő időtartamra.
Budapest, 2018. június 27.
Frank Odzuck
vezérigazgató