Ruska Viktória tájékoztatása szerint a sport-szabadidő
kategóriát közel húsz százalékos részesedéssel a március óta
gyártott és forgalmazott Vitara vezeti. A modellből december 31-éig
3733-at helyeztek forgalomba.
A Swift szintén kategóriaelső lett 1955 darabos értékesítéssel,
17,27 százalékos piaci részt hasítva ki magának a kisautók között.
Az alsó középkategóriás S-Cross gépkocsiból 1449 kelt el az év
során, ez a versenytársak között az ötödik helyet jelenti. A
külföldön gyártott Celerio is, amely 194 eladott példánnyal 7,59
százalékos piaci részesedést ért el.
A márka a megelőző évhez képest belföldi eladásait 58
százalékkal, piaci részesedését 2,7 százalékkal növelte. A Magyar
Suzuki Zrt. a vállalati és állami beszerzésekben is erősíteni tudta
pozícióit, bővítette flottaeladásait.
A vállalat a 2015-ben gyártott gépjárművek számáról, az
exportált autók mennyiségéről és az idei gyártási célkitűzésekről
2016 tavaszán, az éves pénzügyi zárás elfogadása után ad
tájékoztatást – mondta el az MTI érdeklődésére Ruska Viktória.
A Suzuki Motor Corporation egyedüli termelő leányvállalataként
a kontinensen a Magyar Suzuki látja el a teljes európai piacot az
Esztergomban gyártott gépjárművekkel.
A 3000 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői
körrel együtt a Magyar Suzuki több tízezer ember számára nyújt
megélhetést.
A vállalat nem csupán az európai piacot látja el
gépjárművekkel, szállít Japánba, Oroszországba, Ukrajnába és néhány
közel-keleti országba, illetve Izraelbe és Marokkóba is.