15 perces
Nem történt érdemi változás a MOL árfolyamában tegnap, annak ellenére, hogy a nap elején és végén is kicsit megrángatták a papírt. Ezúttal is 16780-hoz sikerült felszúrni, de ahogy pénteken, úgy most sem tudott itt maradni az árfolyam, zárásra visszahúzták 16670-hez. Így 20 pontos emelkedést sikerült elérni, egyelőre egy rövidtávú emelkedő csatorna keretei közt halad. Ha sikerül átlépni a 16780-nál található rövidtávú akadályt, akkor ismét az alakzat teteje vehető célba, már nem messze 17000-től. Ezzel szemben a trendvonal letörésével következhet lecsorgás 16300 irányába, aminek a letörése jelentene rövidtávú bearish jelzést.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Maradt 16700 alatt az olajvállalat árfolyama, az elmúlt két nap során 16750-nél fújt visszavonulót a napon belül megkísérelt emelkedés. A lokális csúcs továbbra is egy karnyújtásnyira, ahoyg a 17000-es lélektani szint is. Az RSI a bullis zónában araszol fölfelé, az ellenállás elérésével pedig az MACD is a bullish jelzés határára kerülhet. Nem fest tehát rosszul az összkép a MOL-nál, a forgalom hiányzik egyedül, ennek a megérkezésével jó esélyei lehetnek az akadály tesztelésére. Lefelé 16300 rövidtávú támasz, alatta 16000 és 15850 a fontosabb értékek a közelben.

Heti
Följebb tudott kapaszkodni a héten a MOL árfolyama, 17000 irányába törekedhet a folytatásban is. Az RSI túlvett zónában tartózkodása lehet némi visszatartó erő, de megfelelő forgalom és pozitív hangulat mellett lehetséges a kitörés a lélektani szint alól. Amíg ehhez nem tud elég erőt gyűjteni a papír, addig maradhat a 2013-ban látott sávban az árfolyam, 15850 és 17000 között. Az ebből történő kilépés határozhatja majd meg az irányt hosszabb távra.
