Sötét mód ikon
2026 július 24
Közel 90 milliárdot költ beruházásra a Magyar Telekom

Közel 90 milliárdot költ beruházásra a Magyar Telekom

Az említett összegben nincs benne a folyamatban lévő frekvencia-tender hatása, az plusz költség lesz 2014-ben. A társaság magyarországi LTE lefedettsége 40 százalékos volt tavaly év végén, és mintegy 120 ezer ügyfele vette igénybe a 4G szolgáltatást.

Stabilizálódhatnak a bevételek

Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a kilátásokat részletezve elmondta: az energiaszolgáltatásból és eszközértékesítésből származó bevételeknél a korábbinál kisebb ütemű bővülést vár a társaság.

Macedóniában – amelynek bevételei számottevően befolyásolják a csoport teljes árbevételét – továbbra sem várható a bevételek növekedése. Az alapszolgáltatásoknál a szinten tartás a cél, mindezek eredőjeként 2014-ben a bevételek stabilizálódására, esetleg kisebb csökkenésére számít a Telekom.

Megőrizték a piaci pozíciót

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a tavalyi év eredményeit összegezve elmondta: a cég a 2017-ig kitűzött stratégiájában haladást ért el valamennyi tevékenységi területén, minden szolgáltatási területen növelte vagy megőrizte piaci pozícióját.

Kiemelte, hogy a hagyományos vezetékes hangszolgáltatásnál tavaly 3 százalék alá csökkent a lemorzsolódás, amely két évvel korábban még 12-13 százalékos volt. Mindez jelentős részben a csomagban értékesített szolgáltatásoknak köszönhető.

Erősebb a tévés piacon a cég

A mobil szélessávú piacon közel 47 százalékos a Telekom részesedése az aktív előfizetői szám alapján. Az új telefon értékesítésnél 10 eladott készülékből 9 okostelefon, és a vásárlók 90 százaléka adatcsomagot is rendel.

A tv-piacon erősödött a Telekom pozíciója, az interaktív televíziós szolgáltatását már 400 ezer ügyfél veszi igénybe.

Az energiaszolgáltatás az egyik fő motorja volt a tavalyi árbevétel-növekedésnek. Ezen a területen a kereskedelmi értékesítés az idén is bővülhet, a lakossági egyetemes szolgáltatásban azonban nem vár további növekedést a társaság.

A vállalati rendszerintegrációs (RI) és informatikai (IT) szolgáltatásban 17 százalékos részesedéssel piacvezető a Telekom-csoport.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.