2023 január 29

Következő szintre léphet a városi közlekedés

Az innováció ékes példájaként a Scania mérnökei a vállalat DNS-ét, azaz a moduláris rendszert, új szintre emelték egy olyan tanulmányjármű kifejlesztésével, amely megváltoztathatja az alakját a különféle városi szállítási feladatokhoz. 

Számtalan város felgyorsítja manapság a változásokat a városi közlekedésben, ugyanis szükség van a károsanyag-kibocsátás és a forgalom zsúfoltságának csökkentésére. Az elektromos és az önvezető járművek technológiai, illetve infrastrukturális előnyei kulcsfontosságú tényezők lesznek a városok számára, amikor átállnak egy fenntartható közlekedési rendszerre.

Az NXT egy elképzelés a városi közlekedés jövőjéről. Ezeknek a technológiáknak a jó része még nem teljesen kiforrott, számunkra azonban fontos volt készíteni egy tanulmányjárművet, hogy látható formában és műszakilag is megmutassuk a megvalósítható ötleteket” – mondta a Scania elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson. „Az NXT-t 2030-ra és az utánra terveztük, azonban számos olyan élenjáró megoldást vonultat fel, amelyek már ma is rendelkezésre állnak.”

Az NXT esetében az első és a hátsó hajtómodul buszfelépítményhez, elosztó tehergépkocsira való felépítményhez vagy hulladékgyűjtő felépítményhez is csatlakozhat. Ennek az innovatív tanulmányjárműnek a buszmodulját kiállítják az UITP globális közösségi közlekedési konferencián Stockholmban, június 10–12-én. 

Megosztás és nagyobb rugalmasság  

A járművek fontos szerepet játszanak abban, hogy tényleges változást érjünk el a közlekedési ökoszisztémában, de más igények is mutatkoznak. Az infrastruktúra jelentős fejlesztése szükséges az elektromos és az önvezető járművek kiszolgálásához. Továbbá a városokban a hét minden napján, illetve a nap 24 órájában az emberek és az áruk áramlását összefüggően kell kezelni, nem pedig külön-külön tervezni. 

A kereskedelmi közlekedés sokféle módon alakítja egy város vérkeringését. Ez arról szól, hogy hogyan jutunk el a munkahelyünkre vagy az iskolába, hogyan kerülnek az élelmiszerek az üzletekbe és az éttermekbe, hogyan jutnak el a gyógyszerek a kórházakba, valamint hogyan gyűjtik össze és szállítják el a hulladékot. Jelenleg ezek az áramlások a városokban messze nem optimalizáltak, hiszen az árukat a reggeli csúcsforgalomban szállítják ki, amikor a legtöbb ember is közlekedik. Miközben az áruszállítás éjszaka nagymértékben korlátozott a városközpontokban, amikor az emberek alszanak. 

Henrik Henriksson így nyilatkozott: „Mi a Scaniánál nem tudjuk átrajzolni a városok teljes közlekedési rendszerét. Mi csak ösztönözni tudjuk a változást, és éppen ez a gondolat áll az NXT mögött – az, hogy másként, fenntartható módon gondolkozzunk a közlekedésről és a járművekről.”

A közösségi közlekedés mindig is megosztást jelentett. Ezt most a következő szintre kell emelni. A nagyobb fokú automatizálással egyszerűbb lesz rugalmasabbá tenni a közösségi közlekedést. 

Ez valami új, valami nagyon más. Még akkor is, ha a rugalmas kialakítás és a részegységek modularitása a Scania filozófiájának szerves része” – mondta Robert Sjödin, az NXT projektmenedzsere. 

A nyolc méter hosszú buszmodul egyetlen kompozitegységből áll, jelentősen csökkentve a tömeget. A hengeres akkumulátorcellák a padló alatt helyezkednek el, hasznosítva az egyébként kihasználatlan teret, valamint javítva a tömegeloszlást. A jármű csekély, nyolc tonna alatti tömegének köszönhetően a hatótávolság a mai akkumulátorokkal is 245 kilométer a becslések szerint.

A Scaniát kis lépésekben végzett folyamatos fejlesztés fémjelzi” – mondta Robert Sjödin.

Most azonban egy hatalmasat ugrunk a jövő felé. Ez a jármű felbecsülhetetlen kézzelfogható adatokat szolgáltat majd az elektromos önvezető járműveink folyamatban lévő fejlesztéséhez.”