Sötét mód ikon
2026 július 24
Korrigálhat a kakaó?

Korrigálhat a kakaó?

Az elmúlt két hét ugyanis erőteljes rallyt hozott, 3020 dollárról egészen 3350 dollárig repítve a kakaó tonnánkénti jegyzését. A 10 százalékos emelkedés hátterében egyértelműen spekulációs félelmek állnak, ugyanis a piacok már annak a lehetőségét kezdték el árazni, hogy a Nyugat-Afrikában tomboló ebola vírus eszkalálódik a régióban és olyan kakaó szempontjából kiemelten fontos országokban is problémákat okoz, amilyen Elefántcsontpart vagy Ghána.

A szakértők szerint humanitárius katasztrófával fenyeget a vírus terjedése, amely a fertőzöttek több mint 70%-ának halálos ítéletet jelent. Eddig 2600-an vesztették életüket a járványban és nem csak a Guineával, Nigériával, Sierra Leonéval, Libériával, Kongói Demokratikus Köztársasággal és Szenegállal szomszédos országok vannak kitéve a terjedés veszélyének, de az indiai vendégmunkások révén Ázsia is kockázatoknak van kitéve.

A kakaó árfolyama egy jól behatárolható csatornában emelkedett az elmúlt egy évben. Az elmúlt napok rallyja pedig egészen a csatorna ellenállásáig menetelt. Normál esetben, most joggal számíthatnánk korrekcióra, de a félelmek nem feltétlenül eredményeznek racionális kereskedést a befektetői részről, így akár 3300-ról is folytatódhat a szárnyalás. Az év végéig a kakaó további drágulása a legvalószínűbb forgatókönyv.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.