Sötét mód ikon
2026 július 25
Korábban jönnek a Daimler vezető nélküli teherautói

Korábban jönnek a Daimler vezető nélküli teherautói

Az autóipari technológiai fejlesztések egyik iránya – mint korábban megírtuk – a vezető nélküli járművek fejlesztése. A személygépkocsiknál ismerünk több gyárat is, amely ezzel foglalkozik. A Daimler legutóbb azt jelentette be, hogy vezető nélküli teherautó tesztelését kezdte meg.

A vártnál hamarabb lép a Daimler

A Daimler friss közleménye szerint azonban az autonóm teherautók a vártnál korábban megjelenhetnek a német utakon. Még az idei esztendőben az utakra akarja küldeni az autógyár a vezető nélküli teherautóit. A konszern azzal számol, hogy hamarosan megkapja az ehhez szükséges engedélyeket.

A vállalat haszonjármű gyártásának vezetője optimistán nyilatkozott. Szerinte az elkövetkező hetekben már a kezükben lesznek az engedélyek, amelyekkel megkezdhetik a német autósztrádákon az autonóm teherautóik tesztelését. A járműveik az első kísérleti utakat a Baden-Würtemberg közötti autópályán kezdenék meg. A részben autonóm széria teherautóik forgalomba állításával két, három esztendőn belül számolnak, előbb, mint a vezető nélküli személyautóik piacra kerülnének.

A gép ritkábban hibázik, mint az ember

A Daimler vezetői úgy látják, a balesetek kilencvenhét százaléka emberi tényezők miatt következik be. Szerintük a jármű, azaz a gép biztonságosabban közlekedik. A technológiájuk alkalmazásával persze nem lenne teljesen felesleges az ember. A vezető fülkében mindig ott van az ember, aki szükség esetén kontrolálhatja a folyamatokat, s átveheti a hatalmat a gép felett. A szakértők egyébként 2020-ra várják, hogy az autonóm autók egyre nagyobb százalékban kapcsolódnak be a közúti forgalomba.

Az Amerikai Egyesült Államokban egyébként a Daimler megkapta az engedélyeket az autonóm teherautók közlekedéséhez. Ez nem véletlen, hiszen az USA-ban a közúti áruszállítás nagyon is fontos. Az elmúlt esztendőkben az áruszállítások mintegy hetven százaléka ily módon valósult meg. Nevada kormányzója egyenesen úgy nyilatkozott: náluk a jogszabályok lazábbak, megengedőbbek, mint az európaiak. Különösen Kalifornia és Nevada fáradozott az utóbbi időszakban azon, hogy semmiféle akadály ne gördüljön a vezető nélküli teherautók technológiai fejlesztése elé.

Sok jogi kérdés vár még megoldásra

Európában szigorúbbak a jogszabályok. Ráadásul még tisztázatlan számos jogi kérdés az autonóm járművek közlekedésében. Az sem egyértelműen világos a többi között, ki a felelős például egy-egy baleset bekövetkezése esetén.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.