Sötét mód ikon
2026 június 10
Komoly részesedésektől válik meg a francia állam

Komoly részesedésektől válik meg a francia állam

Az eladásokkal „az adófizetők tudhatják, hogy a pénzüket a jövőbe, nem pedig a múltba fektetik” – fogalmazott még augusztus végén Bruno Le Maire gazdasági miniszter, de nem nevezte meg az érintett nagyvállalatokat.

Az első nagy szolgáltató, amelyet érint a privatizáció, az Engie (korábbi GDF-Suez). Az állam részesedéseit kezelő ügynökség, az APE kedden jelentette be, hogy átengedte az energiaóriás tőkéjének 4,5 százalékos részesedését 1,53 milliárd euróért. A francia állam így 24,1 százalékos tulajdonosa marad az energiacégnek, amelyhez igazgatótanácsában 27,6 százalékos szavazati jog járul.

A következő tranzakciót illetően több vállalat neve is felmerült a francia sajtóban, többek között a Renault autógyáré, az Orange telekommunikációs nagyvállalaté, a párizsi repülőtereké, valamint a francia szerencsejátékoké, ez utóbbiban 72 százalékos tulajdonosa az állam.

„Az eladásokat a piaci feltételek függvényében hajtjuk végre, tekintettel az állam és az érintett vállalatok érdekeire” – közölte az APE, amelynek 81 vállalatban van részesedése, az általuk kezelt részvények értéke megközelíti a 100 milliárd eurót.

A létrehozandó innovációs alap körvonalai még nem teljesen tisztázottak. A gazdasági minisztérium szerint a szervezet még ebben a hónapban létrejön, amint a jogi kérdéseket rendezte a tárca.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.