
Költséglefaragásra kényszerülhet az INA
Az INA részvényeinek 49,1 százaléka a Mol tulajdonában van és a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.
Rendkívüli tételek vitték a pénzt
A 2015-ös tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye 669 milliárd kuna volt, ami 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vállalat 2015-ben 1,650 milliárd kunát fektetett be. Az INA 1,42 milliárd kuna veszteséget termelt tavaly, 25 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Rendkívüli tételek nélkül viszont már pozitív, 58 millió kunás profitot ért el a vállalat.
Kihívások éve
Az INA tájékoztatása szerint elsősorban a nyersolaj árának csökkenése és a szíriai válság miatti értékleírások okozták a veszteséget. A kedvezőtlen hatások ellenére a kutatási és termelési részleg 6 százalékos szénhidrogén-kitermelés növekedést ért el. A jelentés szerint a termelés optimalizálása és további mezők feltárása a Horvátországban kitermelt kőolajmennyiség-feldolgozás több mint 20 százalékos növekedéséhez segített.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke szerint a tavalyi év kihívás volt az olajipari vállalatok számára, de a kedvezőtlen hatások ellenére az INA-nak sikerült 9 százalékkal megnövelnie a tisztított EBITDA eredményét. A nettó eredményt ugyanakkor nagymértékben befolyásolta az év végi 1,2 milliárd kuna értékcsökkenés. A legnagyobb értékcsökkenés a kutatási és termelési területen történt, főleg az INA szíriai olajmezőin, de ennek nincs pénzügyi hatása a cég üzleti tevékenységére – tette hozzá.
Az INA üzletpolitikai és biztonsági okok miatt jelentősen csökkentette a tulajdoni részesedését Szíriában. Kiemelte, hogy sem a szénhidrogén-kitermelés 6 százalékos növekedése, sem a finomítói környezet javulása, amely a finomítói árrés 24 százalékos emelkedéséhez vezetett, nem volt elég, hogy kompenzálja a Brent olaj árának felére csökkenését.
Tekintettel a tartósan alacsony olajárra, az INA-nak további lépéseket kell tennie, és csökkentenie kell a beruházási és üzemeltetési költségeket, hogy biztosítsa a vállalat pénzügyi erejét és működésének fenntarthatóságát.
Jelentették számaikat a Mol és a leányok
Meggyőzően, mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a magyar olajipari cég. A Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról – közölte a társaság.
Éves összehasonlításban jelentősen javult, az előző negyedévhez viszonyítva némileg mérséklődött a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft nyeresége 2015 utolsó negyedévében – derült ki a cég szerdai jelentéséből. Tavaly 17 százalékkal nőttek a Mol Románia kiskereskedelmi eladásai az előző évhez képest – közölte szerdán a vállalat.