Sötét mód ikon
2026 július 23
Költöznének a katalán bankok

Költöznének a katalán bankok

Az újság birtokába került az UBS svájci befektetési bank saját, nemzetközi ügyfeleinek küldött tájékoztatója, amelyben beszámol arról, hogy a két katalán bank szükség esetén székhelyet változtat azért, hogy a lehető legkisebbre csökkentse azokat a károkat, amelyet a most még autonóm közösség elszakadása jelente a számukra.

Az indoklás szerint ugyanis csak így lehetne fenntartani, hogy továbbra is gond nélkül hozzájussanak az Európai Központi Bank (EKB) likviditási szolgáltatásaihoz, valamint hozzáférhessenek a nemzetközi és európai betét- és befektetésbiztosítási alapokhoz.

Közeledik november 9.

A lapnak pénzügyi körökből többen is megerősítették, hogy a bankok vezetőinek ez a „B-terve” arra az esetre, ha a tervezett függetlenségi népszavazást megtartják november 9-én és az elszakadás mellett szavaz a többség. „Ahogy közeledünk november 9-hez, úgy nőnek a kockázatok a piacok számára” – olvasható a beszámolóban, amelyet Justin Knight, az UBS stratégiai igazgatója írt alá.

A katalán parlament múlt pénteken fogadta a népszavazásról szóló törvényt, amely alapján a katalán miniszterelnök kiírhatja a referendumot. A spanyol kabinet viszont bejelentette, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon ezt a jogszabályt. A központi kormányzat már korábban is többször jelezte, hogy törvénytelennek tartja a népszavazást és annak eredményét nem fogják elismerni.

Erősödik a függetlenségi mozgalom

Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legfejlettebb régiója, amelynek saját nyelve és kultúrája van. Függetlenségi mozgalma jelentősen megerősödött az utóbbi évtizedben, amit csak fokozott a Spanyolországot évek óta sújtó gazdasági válság.

A függetlenségről szóló népszavazáson arról kérdeznék meg a katalánokat, hogy támogatnák-e az elszakadást, és ha többség igennel szavazna, az politikai felhatalmazást adna a katalán kormánynak arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Madriddal a függetlenné válás útjáról.

A központi kormány által nem engedélyezett referendum megtartása viszont súlyos következményekhez vezethet, akár meg is foszthatják Katalóniát autonóm közösségi státusától.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.