2025 július 08

Klaus: politikai oka volt a pénteki merényletnek

„Ez nem sajnálatra méltó incidens volt, ahogy azt (Petr) Necas miniszterelnök úr nem szerencsés módon megállapította. Ez inkább a köztársasági elnök elleni első merénylet volt modern államunk százéves történetében” – nyilatkozta az államfő abban az interjúban, amelyet a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap közölt hétfőn.

Egy 26 éves férfi péntek délután az észak-csehországi Chrastava kisvárosban játék pisztollyal lőtt rá Václav Klausra, amikor az elnök egy hídavatáson a tömegben sétált. Szemtanúk szerint a férfi egy harci játékoknál használatos úgynevezett airsoft pisztollyal volt felfegyverkezve, amely „kis energiájú” fegyvernek számít, és műanyag gömblövedékeket lő ki. Közelről néhányszor rálőtt Klausra, akit később a prágai központi katonai kórházban kivizsgáltak, de csak kisebb sérülést állapítottak meg a jobb karján. A tettest garázdasággal vádolják, először őrizetbe vették, de a hét végén kihallgatása után szabadlábra helyezték.

A cseh államfő szerint az eset indítóoka alapvetően politikai. „A pisztoly más dolog, mint a tojásdobálás, amit talán két esetben szintén megéltem. A pisztoly az esetnek teljesen más dimenziót ad” – szögezte le Klaus, aki „nagyon haragszik”, hogy az incidenst csak mint testőrsége kudarcát kezelik.

„Sajnos sokkal többről van szó, s azt nem lehet kézlegyintéssel elintézni” – húzta alá az államfő. Az ügy miatt lemondott Klaus testőrségének parancsnoka. A köztársasági elnök azonban úgy gondolja, hogy elsősorban azoknak kellene távozniuk tisztségeikből, akik ezt a helyzetet nyilatkozataikkal gyakorlatilag előidézték. „Talán nem az én feladatom, hogy a megnevezzem a legfőbb uszítókat a médiában. Csak felesleges reklámot csinálnák nekik” – jelentette ki a köztársasági elnök, akinek jövő tavasszal lejár második ötéves megbízatási időszaka is, és távozik hivatalából.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.