Mit akar Iohannis?
Liviu Dragnea, a PSD elnöke és Calin Popescu Tariceanu, az ALDE társelnöke keddi közös sajtóértekezletükön úgy vélekedtek, hogy az államfőnek semmi oka nem volt elutasítani a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői kinevezését, szerintük Iohannis azt akarja kierőszakolni, hogy felfüggesszék hivatalából.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”106″]
Dragnea kifejtette: a jobboldali államfő minden áron meg akarja akadályozni a szociáldemokratákat kormányprogramjuk érvényesítésében. Szerinte Iohannis abban reménykedik, hogy ha a parlament felfüggeszti őt hivatalából, azzal „újraépítheti” magát, vagyis visszanyerheti a választók bizalmát.
A szociálliberális koalíció vezetői azt mondták: szerda estig mérlegelni akarják, hogyan reagáljanak az elnök lépésére.
Bár – korábbi nyilatkozataikkal összhangban – kedden is megerősítették, hogy nem riadnak vissza az államfő felfüggesztésétől sem, állításuk szerint nem akarnak erről elhamarkodott, „érzelmi” döntést hozni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Aggályos férj
Az államfő keddi bejelentésekor nem adott magyarázatot Shhaideh jelölésének elutasítására: ebből a román média arra következtetett, hogy a muzulmán vallású jelölt szíriai férjével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályok állnak a háttérben, amelyeket az elnök nem akar részletezni.
Dragnea szerint félő, hogy ha a PSD-ALDE koalíció újabb miniszterelnök-javaslattal áll elő, akkor azt is azonnal besároznák az államfő hívei. „Kiderülne róla, hogy már gyermekkorában terrorista volt” – ironizált a pártelnök.
Tariceanu azt állította: az államfő már a választási eredmények közzétételének másnapján egy magánbeszélgetésben a mérleg nyelvét képező ALDE társelnökeinek tudomására hozta, hogy „totális” háborút akar indítani a PSD ellen, és mindent megtesz, hogy ne kelljen szociáldemokrata kormányfőt jelölnie.
Közvetítő szerep
Tariceanu szerint az államfőnek közvetítő szerepet szán az alkotmány, hogy megszervezze a pártok közötti kormányalakítási egyeztetéseket, amikor azok nem tudnak megállapodni. Most viszont egy formálisan is megalakult többségi koalíció miniszterelnök-jelöltjét utasította el, amivel szerinte Iohannis túllépte alkotmányos hatáskörét.
Mit lép az RMDSZ?
A PSD és az ALDE együttesen a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkezik. Múlt héten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is késznek mutatkozott, hogy a parlamentben megszavazza a Shhaideh-kormány beiktatását, miután az RMDSZ parlamenti együttműködésről állapodott meg a PSD-ALDE koalícióval.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedden úgy vélekedett, hogy ebben a helyzetben a PSD-ALDE koalíciónak új kormányfő-jelöltet kell nevesítenie. Hogy támogatja-e az RMDSZ a leendő kormány beiktatását, arról csak a miniszterelnök-jelölt személyének függvényében tudnak dönteni – tette hozzá az RMDSZ elnöke.